A történetnél azonban talán még fontosabb annak formája. Carson nem egyszerűen egy meleg szerelmestörténetként írja újra a Héraklész–Gérüón-mítoszt, hanem fogja a Sztészikhorosz-töredékeket, és eléjük illeszt egy fiktív tudományos kutatást, saját fordításokat készít, amiből fokozatosan átcsúszik a modern Gérüón történetébe. Tulajdonképpen az egész könyv azzal a gondolattal játszik, hogy az íróval együtt egy elveszett ókori művet próbálunk rekonstruálni.
A történet így maga is régészeti leletnek tűnik: az olvasónak kell összeraknia a Gérüón életéből fennmaradt darabokat. Mintha Sztészikhorosz elveszett eposzának töredékeit olvasnánk – csak éppen egy kortárs fiú életének romjai között.
A Vörös önéletrajza egyszerre görög mitológiai parafrázis, felnövés történet, szerelmi regény és az identitásról szóló költői mű, amiben keveredik a kommentár, a vers, a próza, a modern regény és a fiktív tudományos szöveg. Ha keserű világszemléletében nem is feltétlenül osztozik minden olvasó, formai játékaiban mindeképpen könnyű örömre lelni.
A könyv magyarul a Magvető gondozásában, Fenyvesi Orsolya fordításában jelent meg 2017-ben, majd húsz évvel az eredeti megjelenés után, és jelenleg ez Anne Carson egyetlen magyarul hozzáférhető kötete. A Nobel-díj után azonban feltételezhetjük, hogy hamarosan a boltok polcaira kerülnek olyan művei is, mint a Glass, Irony and God, vagy az Eros the Bittersweet.
