A súlyos baleset kedden a délután 4 óra körül történt a 4625-ös számú út 41. kilométerszelvényében Kerekdomb és Lakitelek között. Egy 50 éves tiszakécskei nő, feltehetően ittas állapotban, egy kanyarban a síkos úton elvesztette az uralmát az autója fölött, a kanyarban lesodródott a jobb oldali padkára, visszatért az útra, majd a menetirány szerinti bal oldali padkára csúszott, és ott fának ütközött. Az autóban utazott a sofőr 6 éves unokája, aki a hátsó ülésen szabályosan gyerekülésbe volt kötve, őt sérülés nélkül emelték ki a mentősök a járműből.
Az asszonyt a tiszakécskei tűzoltók szabadították ki az autó roncsai közül feszítő-vágó berendezés segítségével, őt súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították a mentők a kecskeméti kórházba. A helyszínelés ideje alatt felváltva egy sávon haladt a forgalom.
Kicsit megtorpan, aztán mindent letarol a hidegfront
