Parlament előtt a munkahelygarancia-javaslat

Benyújtotta a parlamenthez a munkahelygarancia-törvény javaslatát a Fidesz, bízva abban, hogy a parlament legkésőbb februárban el tudja fogadni. A tervezet a körbetartozások átfogó kezelését javasolja, és így mintegy 100 ezer család számára jelent garanciát.

MNO
2005. 12. 16. 11:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mai magyar gazdaság egyik legsúlyosabb problémája a vállalkozások körbetartozása, melynek mértéke 100-150 milliárd forint, de a gazdasági kamara számításai szerint ez az összeg a 600-800 milliárdot is elérheti – hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezető-helyettese, hangsúlyozva: ez több mint 100 ezer munkahelyet és ugyanennyi család jövőjét veszélyezteti.

Rogán Antal rámutatott: a kormány késéssel fizette ki a Széchenyi Tervben odaítélt összegeket, mellyel megindította a körbetartozások első hullámát, majd a bajt tetézték az áfa visszatartásával, de jelentős késéssel fizetik ki az unióból érkező támogatásokat is. Mint mondta, a Fidesz által előterjesztett munkahelygarancia-törvény célja, hogy mindez ne fordulhasson elő a jövőben – írja a fideszfrakcio.hu.

Rogán Antal közölte: a képviselőcsoport benyújtotta a törvényjavaslatot pénteken az országgyűléshez. A javaslat a körbetartozások átfogó kezelését javasolja, és így mintegy 100 ezer család számára jelent garanciát – emelte ki Rogán Antal.

A törvényjavaslat szerint el kell törölni a kis- és középvállalkozások számára a ki nem fizetett számlák utáni adózást és áfafizetést, törvényben kell garantálni az áfavisszafizetés pontos rendjét, állami beruházás esetén azonnali kifizetést kell kötelezővé tenni, létre kell hozni egy munkahely-garancia alapot, az uniós pályázatokon nyertes kis- és középvállalkozások számára meg kell duplázni az állami előfinanszírozást.

A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy vizsgálja meg az előterjesztés tartalmát, és készüljön fel a javaslat januári megtárgyalására. A nagyobbik ellenzéki párt bízik abban, hogy a javaslatot a parlament legkésőbb februárban el tudja fogadni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.