Hosszúra nyúlik a szocialisták Edelény térségi kampánya, számtalan költséges rendezvénnyel, önkormányzatoknak beígért támogatással próbálják reklámozni jelöltjüket immár csaknem másfél éve. Nem válogatnak módszereikben, megtévesztő hadműveletek sorát vetik be csak ezért, hogy a szocialista Gúr Nándor legyőzhesse fideszes ellenfelét, Molnár Oszkár országgyűlési képviselőt. Egy magát megnevezni nem kívánó szendrői tanárember állítja, ha a kampányra fordított milliókat fejlesztésre fordítanák a térségben, számos szociális gondot megoldhatnának, de Gúr Nándornak bizonyára fontosabb a győzelem, mint a többségében munkanélküli lakosság jól érzékelhető megélhetési problémáinak enyhítése. Amíg az északkelet-magyarországi bányászvidék nyomorának felszámolása majdhogynem leküzdhetetlen feladatnak látszik, addig a szocialista képviselőjelölt nemigen spórol a kampánnyal. Az etetés, szórakoztatás, utaztatás, ígérgetés, ajándékozgatás a mindennapok részévé vált, miközben a Hírmondó című és az MSZP által meglehetősen nagy összegért finanszírozott havilapban ugyancsak a jelölt érdemeire hívják fel a figyelmet. – Nem tudom, hogy az idős emberek ámításával mennyi támogatót lehet szerezni balról, ettől azonban még nem szűnik meg az állandósult szegénység – mondja, majd hozzáteszi: amennyiben Gúr Nándort érdekelné a helyiek sorsa, bizonyára nemesebb eszközökkel próbálná magához édesgetni a választókat. Furcsa egybeesésnek tartja, miszerint már nemcsak Gúr Nándor, hanem egy egész kormányzati apparátus adja nevét ahhoz, ami Edelény térségében kampány néven folyik.
Mint arról a múlt héten a Magyar Nemzet beszámolt, botrányos jelenetek zajlottak le az edelényi választókerülethez tartozó Trizsen. A község polgármesterét az Egészségügyi Minisztérium alkalmazottjaiként bemutatkozó baloldali aktivisták szerették volna félrevezetni azzal, hogy szűrővizsgálatot végeznének el az idős helyi embereken. Demeter Gyula azonban figyelmes ember, s gyorsan rájött arra: másról van itt szó, politikai célzatú a látogatás. A fiatal nő és férfi társa által megmutatott szórólapon meglátta az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) emblémáját, s a polgármester azonnal visszautasította az ajánlatot. Közölte, örült volna ugyan egy valódi szűrővizsgálatnak, azt viszont roppant felháborítónak tartja, amikor a politikai érdekek sem kort, sem erkölcsöt nem veszik figyelembe, amikor már nincs emberi méltóság, csak cél, ami nem más, mint a választási győzelem abban a választókerületben, ahol amúgy elégedettek a fideszes képviselő munkájával.
Demeter Gyula hozzátette, az is felbosszantotta, hogy egy amőbás reklámautó is állt a polgármesteri hivatal előtt. Trizs első embere nemes egyszerűséggel távozásra szólította fel a fiatal baloldali aktivistákat. Demeter Gyula rámutatott, a mostani kormány semmiben nem segített a háromszáz lelkes falunak, csak forráshiányból nincs hiány. A polgármester úgy véli, dühítő, ha nem elég a helyi szegénység, még vissza is próbálnak vele élni azok, akik eddig észre sem vették, hogy létezik ebben az országban egy település, amely valaha a Trizs nevet kapta.
Utólag kiderült, nem csak Trizsen fordultak meg az aktivisták: Szalonnán a jegyző kötött útilaput a talpuk alá, de Szinben, Aggteleken, Jósvafőn és Meszesen sem jártak sikerrel. Rákiné Czidor Katalin, a Rakacai-tó menti Meszes polgármestere szintén felháborítónak találta, hogy amíg Gúr Nándor szocialista képviselőjelölt sosem kereste meg, s nem ajánlotta fel segítségét a 230 lelkes falunak, addig most volt képük ideállítani az amőbásoknak egy milliókat érő busszal és személyzettel, miközben a község haldoklik, egyik napról a másikra él. Rámutatott: infarktus előtti állapot ez. – Én megnéztem az Alapítvány a Modern Baloldalért szórólapját – mondja a polgármester asszony –, s felháborítónak tartom, hogy azt írják rá: házhoz jönnek, ha hívják őket, s elvégzik a szűrővizsgálatot, az ortopédiai kontroll kivételével. Honnan van ennyi pénzük reklámra, honnan veszik a bátorságot, hogy az idős nyugdíjasokat ilyen módon befolyásolják, holott az ehhez hasonló vizsgálatokat helyben, a szalonnai orvosi rendelőben elvégzik? Ez nem a mi pénzünk?
A polgármester asszony elmondta: Meszes Magyarország egyik legszebb települése, a Rakacai-tó ugyanis ezreket vonz a Cserehát szívébe, télen és nyáron egyaránt, de a kampány idején sem veszi észre a baloldal ezt a csodát. Az előző ciklusban a fejlesztés jellemezte Meszest, a tavat, illetve Edelény környékét, most pedig a puszta létért küzdenek az apró községekben. Találó volt Medgyessy Péter 2002-es kampánykijelentése, miszerint ők csak az életképes településeket támogatják. Ezek szerint a Bódva völgyében kevés az életképes falu és város, mert a szocialista–szabad demokrata kormány semmilyen segítséget nem nyújt a térségnek. Kivéve azokat a helységeket, ahol párttársaik irányítanak, mert nekik nemcsak jár, hanem jut is. Rákiné Czidor Katalin úgy gondolja, ha ez így megy tovább, hamarosan végleg bezárhatják a falu polgármesteri hivatalának ajtaját.
Latorcai Csaba: A kormány segítene Budapestnek
