A műsor nem valamiféle kuriózumként mutatta be teljesítményét, a néző mégis elgondolkodott egy pillanatig. Mekkora erőfeszítés lehet ez egy vak ember számára! Vagy inkább ma, a technika sosem látott fejlődésének korában ez már szinte természetes? Az alapján, amit ma vakokról, gyengénlátókról, az őket segítő intézményi és technikai háttérről általánosságban tudunk, melyikünk vágja rá a helyes választ? Ahogyan azt sem tudjuk pontosan, mik lennének azok a talán nem is olyan megerőltető mozdulatok, amelyekkel segíthetnénk őket abban, hogy írhassanak, olvashassanak, tanulhassanak, infomálódhassanak, művelődhessenek, dolgozhassanak, vagyis minél több szempontból a látók számára természetes életminőségben élhessenek.
Legeza Ilonának, aki maga is vak, s akivel az alábbiakban mindezekről beszélgettünk, saját irodalmi honlapja van, részt vett a Magyar Elektronikus Könyvtár akadálymentes böngészőfelületének létrehozásában, ő készíti, fejleszti a Borsod megyei vakok regionális egyesületének honlapját is.
– A látó világ „képernyő orientált” világának számára nehezen elképzelhető, hogy miképp is kommunikálnak a vakok a számítógéppel.
– Minden személyi számítógépre fel lehet telepíteni valamilyen képernyőolvasó programot. A képernyőolvasó programok olyan szoftverek, amelyek vak emberek számára hozzáférhetővé teszik a képernyő üzeneteit. Ez történhet hangkártyán, beszélőegységen avagy Braille-kijelzőn keresztül, attól függően, milyen eszközt részesít előnyben a felhasználó (pénztárcája), illetve a képernyőolvasó programok milyen eszközöket támogatnak.
– Mi okozza az internetes honlapokon az olvasás nehézségét a vakok és gyengénlátók számára?
– A legfontosabb akadály magából a WEB természetéből következik, ti. abból, hogy eleve multimédiás felületként lett definiálva. Vagyis: képeket, animációkat, diagramokat és képleteket tartalmazhat. A díszítő célú grafika nem képez akadályt, hiszen figyelmen kívül hagyható (amennyiben a HTML kódban a szöveges leírást biztosító alternatív leírómező üres sztringet tartalmaz). Sajnos az utóbbi időkben a WEB fontos tartalmi és navigációs elemeit kezdik mindinkább grafikus köntösbe öltöztetni. Ez azt eredményezi, hogy a vakok számára kifejlesztett asszisztív technológiák sem képesek ezekben a grafikákban felfedezni a lényegi tartalmat és azt adekvát formában megjeleníteni a vak felhasználónak. Különösen rossz tendencia a lényeges szöveges vagy navigációs tartalmat animált formában megjelenítő WEB-es elemek, technológiák használata, hiszen az időpillanatról időpillanatra változó tartalmú képernyőterületeken semmiféle segítő technológia nem lesz képes felismerni az odahelyezett tartalmat. Ilyenek a linkként használt animált gombok, ablakok és a Flash animációk. Különösen a Flash technológia képez komoly akadálymentességi problémát és sajnos egyre inkább nemcsak dekorációként alkalmazzák. Ráadásul a „tiszta” szöveget is lehetséges a WEB-en vakok számára majdnem teljesen értelmezhetetlen módon, kétdimenziós elrendezésben publikálni. Itt a bonyolult táblázatokról, táblázatok celláiba beágyazott táblázatokról és a többhasábos szövegről van szó. Szerencsére, ez utóbbi helyzetekkel a modernebb segítő technológiák jó eredménnyel képesek megbirkózni. A vak látogatóknak az oldal szerkezetével kapcsolatban nagymértékben a memóriájukra kell támaszkodniuk, az elektronikus sajtó nyitólapjain – szinte kivétel nélkül – 150-200 hivatkozással találkozunk. Ez szemmel könnyen áttekinthető, nekünk viszont küzdelmes és időigényes ezeken a honlapokon a böngészés.
– Milyen eszközök segítik az olvasást, és ezek mennyire hozzáférhetőek?
– A weboldalak többféle operációs rendszer és programegyüttes használatával olvasható a vakok számára. MS-DOS és Unix/Linux rendszerben is lehetséges a WEB olvasása és más Internetes szolgáltatások (FTP, Telnet, stb.) használata. Ilyenkor a vakok régebbi, nem grafikus kezelőfelületű programokat használnak és a beszédkimenetet a KFKI-ban kifejlesztett Brailab PC nevű beszélő adapter biztosítja. Ez a készülék bár régi, 15 éves technológiának számít, a hozzáértőbb vagy a DOS környezethez továbbra is ragaszkodó vak felhasználók kezében még mindig meglehetősen hatékony eszköz, s mivel hazai fejlesztésű, olcsó, ára 15 és 20 ezer forint közötti, kialakítástól függően. Hátránya, hogy a DOS operációs rendszer alól már sok honlap egyáltalán nem hozzáférhető, ezért a többség Windows rendszer alatt használja az Internetet, s mivel ez grafikus rendszer, csak nagyon drága, külföldi programokkal, az ún. ernyőolvasó szoftverekkel és az alájuk rendelt beszédszintetizáló programokkal lehet használni. Ezeknek az ernyőolvasó programoknak az ára a 250 és 400 ezer forint közötti sávban van, ráadásul sok esetben dollárban kell kifizetni a vételárat. A hazai látássérültek legtöbbször alapítványi támogatással jutnak ezen programokhoz, az alapítványok pedig csak ritka alkalmanként tudnak ilyeneket beszerezni, hisz a magas ár miatt sokáig kell gyűjteniük a pénzt, ugyanis igyekeznek több példányban vásárolni, mert ilyenkor lényeges árengedményeket érhetnek el. Persze a programok még csökkentett árakon is elérhetetlenül drágának számítanak egy magánfelhasználó pénztárcájához mérve.
– Akadnak-e honlapok, melyekkel önök teljes mértékig elégedettek? Honnan lehet mintát, tanácsot , útmutatást kapni az ilyen átalakításokhoz? Ön milyen átalakításokat végezett már el?
– Szerencsére egyre több honlap, fontos portál akadálymentesítése történik meg, illetve készül el az adott honlap akadálymentesített kezelőfelületű változata.
Az akadálymentesítéshez a W3C konzorcium által kiadott WEB-es szabványokat, ajánlásokat kellene figyelmesen áttanulmányozni. Sajnos a legtöbb webmester el sem olvassa ezeket, vagy ha igen, teljesen figyelmen kívül hagyja.
A legfontosabb akadálymentesítési munka, amelyben részt vettem, a Magyar Elektronikus Könyvtár akadálymentes böngészőfelületének megalkotása volt. Az elkészült felület nem csak a vakok, hanem a gyengénlátók és a mozgáskoordinációs zavarokkal élők számára is jól kezelhető. A saját irodalmi honlapom és a Borsod megyei vakok regionális egyesületének honlapja, amit szintén én készítek illetve fejlesztek, az akadálymentességi szempontok nagymértékű figyelembe vételével készültek, és vakon is jól használhatóaknak bizonyultak.
– A könyvkiadás illetve az elektronikus sajtó általánosságban mennyire veszi figyelembe a vakok és gyengénlátók a szempontjait?
– A könyvkiadás sajnos, anyagi érdekeltségeire hivatkozva, szinte egyáltalán nem veszi figyelembe a vakok igényeit, ha csak törvény nem kötelezi rá. A papírra nyomtatott könyveket a vakok csak úgy tudják „elolvasni”, ha az oldalakat beszkennelik és optikai karakterfelismerő (OCR) programmal szöveges dokumentummá alakítják, amit aztán a beszélő rendszereik felolvasnak nekik. Ez túl azon, hogy időigényes, unalmas procedúra, a felismert szöveg a nyomtatási minőségtől függően hibákat tartalmazhat. Tankönyvek, szakkönyvek esetén ezeket a szövegeket szinte teljesen használhatatlanná teszi, hiszen ki merne például egyetemi vizsgákra menni úgy, hogy tudja, a szöveg, amiből tanult, lényegi pontatlanságokat tartalmazhat. Kémiai, matematikai, fizikai képleteket pedig a jelenlegi OCR programok egyáltalán nem képesek helyesen felismerni. A könyvszövegek ma már elektronikus formában készülnek, ám a kiadók vonakodnak ezeket átadni a vakoknak, még a kötelező tankönyvszövegek átadására is csak törvény útján lehetett őket kötelezni.
A sokat szidott MP3 formátum széleskörű elterjedése pozitív hatással van a hangoskönyvek és a mobil lejátszó eszközök (MP3 lejátszók, mobiltelefonok, tenyérkomputerek) elterjedése révén. Sajnos, a hazai audiobook kiadás és piac még csak a kezdeti lépéseknél tart, pedig ezek a könyvek a látássérültek számára is kiválóan használhatóak lennének.
Az Internetes elektronikus sajtóval már jobb a helyzet, hiszen eleve elektronikus formában, tehát vakon is használható szövegekként publikál. Persze, csak ha maga a publikációs felület, a honlap vagy portál legalább részben akadálymentesnek tekinthető. Az utóbbi néhány évben sok újság Internetes változata kezdte el a webfelületének az akadálymentesítését.
A közpénzből finanszírozott portálok is elkezdték e munkát, hiszen EU előírások is kötelezik őket erre. De itt még nagyon sok pótolnivaló van, hiszen a munkák sok helyütt még el sem kezdődtek. A legfőbb gond , hogy amikor ezek a portálok készültek, egyáltalán nem gondoltak a látássérültekre, a honlapokat utólag kell módosítani vagy teljesen új, alternatív felületeket készíteni. Ezek pedig jóval drágább munkák, mintha már az eredeti tervekben is gondoltak volna erre, amikor is az akadálymentesítés csak a töredékébe kerülne az utólagos módosítások költségének.
A pénz azonban nem mindig az egyetlen akadály. A weblap üzemeltetők jó részét egyáltalán nem érdekli, hogy honlapja akadálymentes legyen, illetve a megfelelő szempontok és technikák ismeretének hiányában olyan megjelenítési technikákat használ, amelyek nélkül a honlap külön pénzbefektetés nélkül is használható lenne. Itt megint a grafika és az animáció túlzott, öncélú használatára gondolok.
– Kapnak-e állami támogatást vagy bármiféle állami ösztönzést ezek a területek, hogy az önök életminőségét ebből a szempontból minél jobbá tegyék? Az önök szemszögéből milyen ma például a tankönyv illetve a tananyagok hozzáférhetőségének helyzete?
– A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) több akadálymentesítési iniciatívát is támogatott. A könyvkiadásról szóló törvények módosítása is kitért a vakok számára történő tankönyvellátás kérdésére. A szerzőjogi törvény módosítása is lehetőséget biztosít a nem gazdasági célú, zárt körű, a fogyatékosok számára kizárólagosan terjesztett kiadványok biztosítására. Sajnos a végrehajtás a szankciók hiányában erősen akadozik, sokszor még mindig a kiadók jóindulatán múlik, hogy hajlandóak-e az általuk kiadott publikációk átadására.
Sok, főleg természettudományos ismeretet tartalmazó könyv önmagában, elektronikus formában még nem használható a látássérültek számára. Ezeken a szövegeken komoly, sok élőmunkát igénylő módosítások szükségesek, s ezeknek az utómunkálatoknak a központi finanszírozása nem megoldott.
A civil szervezetek, érdekvédelmi egyesületek és alapítványok próbálnak meg sok esetben segíteni, ám a kellő szaktudás ismeretének hiányában nem mindig a legfontosabb területre koncentrálják az erőforrásaikat, a szabványok hiányában, azok nem ismerete miatt pedig a végeredményben előállított anyagok mind szerkezetileg, mind minőségben elég heterogénnek tekinthetőek.
– Egy-két hónapja A szólás szabadsága című műsorban egy vak kislány szerepelt, aki egyetemi felvételijén az összpontszám 99 százalékát érte el. Mégsem vették fel, mert a törvény az ő helyzetét nem tekinti indoknak arra, hogy az oktatási intézmény méltányosságot gyakoroljon. A beszélgetésben elhangzott, hogy itt az az igazi probléma, hogy hiába jó a civil szervezetek érdekérvényesítő képessége, ha a döntéshozásban nem kapnak szerepet. Egyetért ezzel?
– Itt két kérdés van, amit nem szabad összekeverni. Először is a törvény a szociálisan hátrányos helyzetet veszi figyelembe a méltányosság gyakorlásának lehetőségénél. A kérdés tehát az, hogy a vakság önmagában tekinthető-e szociális hátrányhelyzetnek.
Az egyetemi felvételik esetében a vakságot a rendeletek nem vették be a hátrányos helyzetet jelentő okok felsorolásába. Pedig a segédeszközök, pl. egy notebook megvásárlása, amivel a vak diák az órán dolgozatot ír, jegyzetel, (a többi segédeszközt nem is említve) szociálisan hátrányos helyzetbe sodorja a családot.
A másik kérdés a civil érdekérvényesítő szervezetek és a törvényalkotás kapcsolata.
Sajnos, tényleg igaz, hogy bár formailag részt vesznek a döntési folyamatokban, még soha, egyetlen kormány alatt sem volt, és jelenleg sincs meg hozzá a szükséges hatalmuk, jogosítványaik, hogy képviseltjeik érdekében komoly hatással legyenek a végeredményekre.
– Milyen értelmiségi területeken dolgozik különösen sok vak és gyengénlátó? Van-e szervezet, vagy valamilyen állami ösztönzés annak érdekében, hogy a képzésüknek megfelelően el tudjanak helyezkedni? Mit lehetne tenni még eredményesebb beilleszkedésükért?
– Nemhogy különösen sok, de még jelentős számú értelmiségi szakterület sincs, ahol látássérültek dolgoznak. Jogászok, tanárok és zenészek képezik a látássérültek „szellemi elitjét”, ám az itt dolgozók száma is nagyon kevés a hazai, közel 17 ezres létszámhoz viszonyítva. Legtöbb a vak jogász, néhány humánszakos tanár is van, a zenészek között is kevés a felsőfokú képesítéssel rendelkező, vak informatikusból, programozóból is nagyon kevés van.
A gondok okai több forrásból fakadnak. A látássérültek alapképzése is hagy némi kívánnivalót maga után, különösen a reálműveltség és az integrációs készségek terén. Ez nem csak a képzési rendszer hibája, sajnos egyre riasztóbb tendencia, hogy a látássérüléssel együtt más, társult fogyatékosságokkal is születnek gyermekek, s a kellő intézményi háttér hiányában ezeket a gyerekeket együtt kell képezni a „csak vak” gyermekekkel. Ez pedig az alapszintű oktatás eredményességét nagymértékben csökkenti.
A közép- és felsőfokú oktatásban szerencsére már megvannak a lehetőségek az integrált oktatásra, ám csak a keretek biztosítottak, a feltételek nem. A középiskolai tankönyvek nagy része hozzáférhető ugyan, de a hatékonyabb ismeretszerzést megkönnyítő segédanyagok már nem nagyon.
A legrosszabb a helyzet a felsőoktatásban használt tankönyvekkel, jegyzetekkel.
Nem csak a fent már ismertetett kiadói problémákról van itt szó. Az egyetemek, főiskolák tartalmukban gyorsan változó, megújuló tananyagokat használnak, legtöbbször ezek saját kiadványaik, széleskörű kereskedelmi forgalomban nem is kaphatóak.
Tehát a vak hallgatónak meg kell venni őket, szkennelni, javítani vagy fizetett látó segítséggel javíttatni, s a végeredmény még így sem mindig alkalmas arra, hogy hiánytalan felkészülést biztosítson.
A felsőoktatásban tanítók pedig egyáltalán nincsenek felkészítve látássérültek oktatására, a rosszul értelmezett egyetemi oktatói szabadságra hivatkozva az előadások és foglalkozások menetébe, a használt módszerekbe még a vak hallgatók külön kérésére sem hajlandóak az ő tanulásukat, jegyzetelésüket megkönnyítő munkastílust alkalmazni. Néha nyíltan meg is mondják: aki nem képes az előadásokon úgy tanulni, mint a többiek, az szerintük nem oda való, ők azzal nem is kívánnak külön foglalkozni. Ezen a helyzeten csakis olyan közpénzekből finanszírozott, kvalifikált segítőszolgálat kiépítésével lehetne segíteni, amely a problémás helyeken tanuló főiskolások, egyetemisták mellé személyi asszisztenseket biztosítana. Ezeknek az asszisztenseknek a feladatkörébe tartozna az alkalmi tananyagok felolvasása, a szkennelt anyagok problémás részeinek „vakosítása”, az előadásaikat szóbeli instrukciókkal nem kísérő professzorok előadásain a tábla pontos jegyzetelése, sok esetben a tanórák között a különböző épületek közötti gyors helyváltoztatás segítése.
A másik út a külön, a látássérültek speciális igényeit figyelembe vevő oktatási, módszertani központok létesítése, ahol a tanárok, professzorok külön módszertani oktatás elsajátítása után tartják az előadásaikat és az intézmény felszereltsége is igazodik a hallgatók speciális igényeihez. Ez a létező legdrágább út, viszont a leghatékonyabb is, ha az itt folyó képzés minden szempontból egyenértékű a normál főiskolai és egyetemi képzéssel.
A másik jelentős, sőt az egyik legsúlyosabb probléma a már végzett látássérültek munkába helyezése. Jelenleg Magyarországon semmiféle kötelezettség nincs a munkáltatókra nézve, hogy a meghirdetett állásoknál látássérült pályázók esetén pozitív diszkriminációt alkalmazzanak. Sőt, az általános gyakorlat az, hogy egyrészt meg sem kívánnak győződni arról, hogy képességei alapján alkalmas-e a látássérült a munkakör betöltésére, másrészt: ha a képesítése, diplomája egyértelműen bizonyítja is, hogy alkalmas lenne, akkor is inkább a látó munkavállalót részesítik előnyben.
– Aki ismeri önt és a munkáját, könnyen meggyőződhet arról, hogy adott esetben nincs különbség egy látó és egy nem látó teljesítménye között, de hogyan bizonyítsanak azok, akik nem jutnak lehetőséghez?
– A vakok iránt érzett évezredes idegenkedés, előítéletes félelmek csak nagyon erélyes és hatékony propagandamunkával küzdhetőek le. A legnagyobb felelősség pedig e téren az írott és elektronikus sajtót terheli. A sajtó a látássérültek témájához csak nagy idegenkedéssel és sok esetben teljesen hibás attitüddel nyúl hozzá.
A megjelent cikkek, riportok témájukban, hangvitelükben, érzelmi hatást kiváltó eszközeikben gyakran nagyon elítélendő módon a sajnálatkeltésre, a hatásvadász könnyfakasztásra vagy a látássérültek „lelki nagyságának, törhetetlen akaraterejének” nevetséges és patetikus túlhangsúlyozására törekednek, miközben a valódi problémákat szemérmesen elkerülik, vagy hanyagul a szőnyeg alá próbálják söpörni. Az ilyen riportokat készítő újságírók mindenféle koncepció nélkül, pusztán érzelmi alapokon vagy előzőleg kialakított vagy kialakult előítéleteik talaján állva kezdenek a cikk elkészítésébe, lusták alapvető háttér információk beszerzésére, az esetleg mégis beszerzett alapvető információkat hibásan jegyzik fel, hibásan közlik, azokból csakis olyan hibás végkövetkeztetéseket hajlandóak levonni és közölni, amelyek az ő előzetesen kialakított koncepciójukba beleillenek.
Azt lehet mondani, hogy a fogyatékossággal élőkkel foglalkozó sajtó nagyjából-egészében a legalacsonyabb szintű bulvársajtó színvonalán rekedt meg. Ezen a helyzeten csakis a témára érzékeny és hozzáértő újságíróképzés segíthet.
Ukrajna
Tisza-DK koalícióra számít Kijev
