Russia Reform Monitor
Az utóbbi két évben 59 embert öltek meg Oroszországban rasszista támadások keretében, írja az amerikai külpolitikai tanács Oroszországgal foglalkozó kiadványa, a Russia Reform Monitor (Oroszországi Reform Figyelő). Az adatokat egy emberi jogi szervezet, a Moscow Bureau of Human Rights állította össze.
NewsMax
Bill Clinton volt elnök szerint nem is jár majd rosszul Tony Blair brit miniszterelnök, ha visszavonul- írja a jobboldali NewsMax hírportál. Az exelnök saját tapasztalata szerint mind lelkileg, mind anyagilag kedvező helyzetbe kerül majd a kormányfő. Clinton elmondta: a befolyásos hivatal elhagyása után is „sok jót tehet” majd Blair, és „ez a legfontosabb dolog.” Az amerikai politikus azt is hozzátette a BBC kérdésére válaszolva, hogy a brit miniszterelnök igen jó választás lenne az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkári posztjára.
Ugyancsak a NewsMax tudósít arról, hogy a NASA New Horizons (Új Horizontok) elnevezésű űrszondája a tervek szerint 2015-re elérheti a Plútót – feltéve, hogy minél előbb útra tudják bocsátani. A szonda egy amerikai zászlót és egy CD-t is visz magával, melyen közel félmillió olyan űrkutatás-rajongó neve található, aki feliratkozott a NASA weboldalán.
The Washington Times
Most, hogy a korrupció gyanújába keveredett Tom Delay képviselő véglegesen lemondott igen befolyásos posztjáról, a képviselőház republikánus csoportjának vezetéséről, az amerikai konzervatívok még nem jutottak konszenzusra azzal kapcsolatban, hogy kit támogassanak a megüresedett helyért folyó harcban. A házelnöki tiszt utáni legfontosabb posztra most három republikánus is pályázik: Roy Blunt, John A. Boehner és John Shadegg képviselők.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
