Demszky volt, van, de nem lesz?

Demszky Gábort indítja ötödször is az SZDSZ a főpolgármesteri posztért – adta hírül a sajtó szerdán, Bőhm András fővárosi frakcióvezetőre hivatkozva. Kuncze pártelnök csütörtökön már cáfolta is a hírt: hivatalos döntést még nem hozott a párt – jelentette ki. Bőhm ma saját magát is cáfolta.

MNO
2006. 01. 19. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ilyen döntés az SZDSZ-en belül nem született – nyilatkozta a közrádiónak Kuncze Gábor csütörtökön.
A pártelnök szerint Demszky Gábor több alkalommal elmondta: csak júniusban nyilatkozik arról, vállalja-e egyáltalán a jelöltséget, ezért a döntés azt követően születhet meg. Kuncze bevallotta: szeretné, ha újra Demszky indulna, de a kérdés ma nincs napirenden az SZDSZ-ben, ilyen döntés nem született.

Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője is visszakozott némileg: a Magyar Rádióval most azt közölte, a párt frakciójának szerdai sajtótájékoztatója Budapestről szólt, érintve azokat a plakátokat is, amelyek újabban megjelentek a város utcáin. Bőhm szerint újságírói kérdésre – amely a főpolgármester-jelölt személyére vonatkozott – ő csupán azt válaszolta: „gondolja”, hogy Demszky Gábor lesz az.
Bőhm szerint a döntés elsősorban a főpolgármesteren múlik, aki még nem hozott döntést. Így tehát nincs semmiféle változás sem az SZDSZ, sem Demszky Gábor álláspontjában – mondta Bőhm András.

(Ennek csak „némileg” mond ellent, hogy a párt hivatalos honlapján, a hírek között olvasható szöveg szerint: „Demszky Gábor lesz a liberálisok főpolgármester-jelöltje, az országgyűlési választásokon azonban egyéni jelöltként a korábbi gyakorlatnak megfelelően most sem indul – hangzott el szabad demokrata fővárosi vezetők szerdai tájékoztatóján”. Az szdsz.hu honlapon jelenleg nem olvasható Kuncze pártelnök ellenkező értelmű közleménye, nyilatkozata.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.