Gyurcsánynak mindegy...

Ahhoz, hogy Magyarország időben teljesíthesse az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti feltételeket, fenn kell tartani a költségvetési deficit csökkentését – vélekedik Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint nincs jelentősége annak, hogy melyik napra tűzi ki a köztársasági elnök a választásokat. Hangsúlyozta: Sólyom Lászlóval példásan együtt tudnak működni a külügyekben.

MNO
2006. 01. 17. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Úgy van rendjén, hogy egy ország élete nem választástól választásig tart, és mindenki, aki egy új mandátum megszerzésére törekszik – legyen az most éppen kormányon vagy ellenzékben –, már azon dolgozik, hogy mi fog akkor történni, ha a mandátumát megkapja – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma reggel, a Magyar Rádiónak adott szokásos heti interjújában. Hozzátette: ezért helyénvaló, hogy a kormány, illetve ellenzéke a háttérben intenzíven, a nyilvánosság előtt is megmutatva azon dolgoznak, hogy mit tennének a következő választást követően, ha ők kapnak mandátumot. – Ezt nemcsak, hogy helyénvalónak gondolom, hanem kötelességének valamennyi kormányzásra készülő pártnak – mondta Gyurcsány Ferenc.

Az igazságos Magyarországért programról szólva a miniszterelnök elmondta: a vita azon szokott lenni, hogy mi az igazságosság. Szerinte nem két politikus küzdelméről szól a választási kampány, hanem a tartalmakról. – A szocialista pártnak szent meggyőződése – nekem személy szerint is –, hogy családtámogatásban a mi rendszerünk igazságos, az ellenzék által javasolt családi adókedvezményre épülő családtámogatási rendszer kevésbé igazságos – közölte Gyurcsány.

A miniszterelnök elmondta: a Magyar Szocialista Pártban a „főnök” programügyben a kongresszus, amelynek a párt előterjeszti a javaslatát, hogy az februárban megtárgyalja. Gyurcsány Ferenc leszögezte: reméli, hogy a többség nem gondolja azt, hogy most a választás a legfontosabb ügy az MSZP számára, sokkal inkább az ország ügyét tartja fontosnak a párt. A kormányfő szerint az MSZP-nek árpilis elejétől május végéig minden időpont elfogadható a választások lebonyolítására.

Sólyom László köztársasági elnök múlt heti prágai látogatásáról, valamint a cseh államfő és a cseh kormányfő közötti nézeteltérésről a Benes-dekrétumokat illetően Gyurcsány elmondta: Sólyom Lászlónak a külpolitikára vonatkozóan van egy fontos és egyszerű véleménye, miszerint az ország külpolitikáját a mindenkori kormány határozza meg, nincs önálló elnöki külpolitika. Hozzátette: elnöki szerepében ellátott feladatában a köztársasgi elnök függetlenné tudja tenni magát attól, hogy milyenek voltak a megválasztásának a körülményei. Ezért ebből fakadóan elvileg semmilyenfajta nézeteltérés nem lehetséges elnök és miniszterelnök között. – Fontos külpolitikai kérdésekben egyeztetünk és arra törekszünk, hogy Magyarországot külföldön egységesen képviseljük, mert ez az érdeke az országnak – vélekedett.

A magyar-horvát közös labdarúgó Eb rendezéséről a miniszterelnök elmondta: végig kell menni azon az úton, ami a 2012-es Európa bajnokság rendezési jogáért való hosszú utat jelenti. Pályázni kell és lehetőség szerint eredményesen szerepelni, de tudni kell, hogy a rendező a Magyar Labdarúgó Szövetség, vagyis ennek a szervezetnek szükséges megtennie a legtöbb erőfeszítést, hiszen a legtöbbet közvetlenül ők profitálnak majd ebből. És természetesen hozzá kell járulni a rendezéshez saját eszközeivel a kormánynak, az adófizetőknek. – „ Most azt tudjuk, hogy az autópályáink készen lesznek, ez nagy dolog. A rendező városok mellett repülőtereink vannak, ezekbe a városokba gyorsvasút fog vezetni 2012-ig. A II. Nemzeti Fejlesztési Terv részeként ezek a városok nagyon jelentős idegenforgalmi, turisztikai fejlesztésnek lesznek a helyszínei. Ami még hátravan, az természetesen a közvetlen sportcélú stadionfejlesztés, amiben mindenkinek meg kell tennie a magáét: a városoknak is, az MLSZ-nek is, a kormánynak is, de a végső döntést – hogy hol, mekkora fejlesztésnek kell majd megvalósulnia –, akkor érdemes hozni, ha a pályázatot véglegesen elbírálták.

2008-ig éppen el lehet érni azt a bizonyos 3 százalék körüli
hiányt, amely a maastrichti követelmények közé tartozik. A magyar gazdaság négyszázalékos bővülése évi ezer milliárd forintot jelent – mondta tegnap a miniszterelnök a Magyar Televízió Az Este című élő műsorának vendégeként. A kormányfő rámutatott: betartatja a tisztességes kampányra vonatkozó irányelveit. Gyurcsány szerint megengedhetetlenek a személyesen bántó, igazságtalan, durva megnyilatkozások a kampány során. Véleménye szerint hazugságra nem lehet hazugság, durvaságra pedig durvaság a válasz.
Forrás: Magyar Rádió, hirado.hu

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.