Mint ismert, két környei fiatalember tört be péntekre virradóra Vértessomlón a Somló hegyen lévő Vízmű Rt. telephelyére. A rendőri intézkedés közben egy kanna került a vízbe, amelytől nem tudták mennyire vált szennyezetté.
A szennyezést követően az ÉDV Rt. akkreditált laboratóriuma és az ÁNTSZ azonnal megkezdte a vízmintázást, a szolgáltatott ivóvíz minőségének vizsgálatát. A Vízmű a saját laboratóriumi vizsgálatai mellett szaklaboratóriumot is felkért a minták elemzésére. A tatabányai, a győri és a budapesti mérések eredményei alapján megállapítható, hogy a szennyezés nem okozott minőségi romlást a vezetékes ivóvízben. Bár a mintegy 200 vizsgálat eredményei jók, a vizsgált paraméterek egyetlen esetben sem haladták meg a rendeletben előírt határértéket, az ÁNTSZ egészségügyi biztonságból úgy döntött, hogy még egy megerősítő vizsgálatot lefolytat az érintett településeken, tehát továbbra sem javasolják a vezetékes víz fogyasztását.
A vízkorlátozást, illetve az ivó és étkezési célú vízszükséglet lajtos kocsival történő ellátását a Vízmű előreláthatóan szerdáig fenntartja. (Objektív Hírügynökség)
Magyar Péterék az EPP-vel és a baloldallal közösen mentegetik Ursula von der Leyent
