Az első menetrend szerinti járat Marosvásárhelyre egy Boeing-717-es gép volt hétfőn. Egy hónapig ez a típus közlekedik majd hetente háromszor. A vezérigazgató bejelentette, hogy a Malév történetében először a járatnyitás alkalmából 2 500 forintba kerül a jegy egy irányba, a retúr 4 900 forintba, de ehhez még adók, illetékek is hozzájönnek. Marosvásárhelyi indulással ugyanez 10, illetve 19 euró, plusz adók és illetékek.
A kedvezmény a február 28-ig megvett jegyekre vonatkozik és március végéig le kell utazni. Egyébként, ha már nem lesz bevezető ár, akkor sem lesz a jegy 20 ezer forintnál drágább – ígéri a Malév.
Gilyán György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára a járatnyitó ünnepségen azt mondta: az új járat erősíti a nemzetpolitikai, külpolitikai és gazdasági-üzleti kapcsolatokat és azokat az érzelmi szálakat, amelyek az erdélyi magyarsággal összekötnek bennünket. A Malév Marosvásárhelyen kívül négy romániai városba működtet járatokat.
(Magyar Rádió)
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
