A Fővárosi Főügyészség felülvizsgálta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a szolgálat mentőhelikoptereit üzemeltető BASe Kft. jogvitájával összefüggésben a múlt héten elrendelt nyomozás iratait, és megállapította: az OMSZ följelentése „nem keltette sikkasztás bűntettének vagy a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség gyanúját„. Így a házkutatások és a lefoglalások elrendelése megalapozatlan volt. Jogerős határozatában a főügyészség hatályon kívül helyezte a helikopterek lefoglalásáról hozott rendőrségi határozatokat is.
A BASe Kft. azonban már pénteken „kiíratta a nevéről” az OMSZ tulajdonában lévő gépeket, s a cég illetékesei a Népszabadságnak elmondták: a társaság a jövőben meghatározatlan ideig nem vesz részt a légi mentésben. A lap értesülése szerint a cég jogi képviselője, Hegedűs László ügyvéd újabb panaszt nyújt be az ügyészségre, s azt kéri, bűncselekmény hiányában szüntessék meg a nyomozást.
Emlékezetes: a Nemzeti Nyomozó Iroda az OMSZ január ötödikén kelt feljelentése nyomán január 9-én hétfőn sikkasztás gyanújával rendelt el nyomozást a BASe Kft. ellen. Nem hivatalos közlések szerint azért, mert a BASe az OMSZ többszöri felszólítása ellenére sem szolgáltatta vissza a szolgálat helikoptereit. Rendőrségi források szerint az OMSZ feljelentéséhez több olyan iratot is csatoltak, amely azt bizonyítja, hogy már hónapok óta eredménytelenül próbálkoztak a gépek visszaszerzésével.
Az ügyészségi határozatról az Országos Mentőszolgálatot még nem értesítették – közölte a lappal Győrfi Pál szóvivő, aki egyben elmondta azt is, hogy a gépek tulajdoni és üzemeltetői joga az OMSZ nevére van bejegyezve. A mentőszolgálat alapvető érdeke, hogy a helikopterek mielőbb repülhessenek. A szóvivő hozzátette: a BASe Kft.-vel kötött szerződés felmondása óta nem volt szükség a mentőhelikopterek bevetésére.
Mégsem sikkasztott a BASe Kft.
A házkutatások és a mentőhelikopterek lefoglalásának elrendelése megalapozatlan volt a Nemzeti Nyomozó Iroda részéről a BASe Kft.-nél – derül ki a Fővárosi Főügyészség felülvizsgálatából. A cég jogi képviselője újabb panaszt kíván benyújtani az ügyészségre, amelyben kéri: bűncselekmény hiányában szüntessék meg a nyomozást.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!