Működőképessége határán a közmédium; Sztrájk a Rádióban?

„A Magyar Rádióban a műsorok készítésének dologi feltételei és körülményei szégyenletesek. Sztrájk készül” – áll abban a levélben, amelyet a rádió érdekvédelmi szervezetei írtak a köztársasági elnöknek. Gellért Kis Gábor örül a kezdeményezésnek.

MNO
2006. 01. 16. 7:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő segítségét kéri a közrádió négy szakszervezeti vezetője és üzemi tanácsának elnöke – írja a Népszabadság. Azt írják Sólyom Lászlónak: „A Magyar Rádió részben belső, másrészt külső okok miatt, eljutott működőképességének határához, sőt: időnként már csak a tehetetlenség lendíti előre, tartja – látszatra – életben.” Az intézménynek Kondor Katalin mandátumának lejárta, azaz augusztus óta nincs elnöke. Így nincs, aki meghozza azokat a döntéseket, amelyek kizárólag elnöki hatáskörbe tartoznak – írja a Népszabadság.

Így nem lehet közbeszerzési pályázatokat kiírni, amelyek a rádió napi működéséhez elengedhetetlenek; a művészeti főszerkesztőségnek és a Petőfi rádiónak január elseje óta nincsenek vezetői, mivel szerződésük lejárta és újbóli kinevezésük kizárólag elnöki hatáskörű feladat. De elnök nincs, és egy darabig nem is lesz. A kuratórium elnöksége a negyedik sikertelen elnökválasztási kísérlet után decemberben úgy döntött: a kampányban esély sincs a megegyezésre, így a nyárra halasztják az újabb pályázatot.

Az érdekvédők szerint a rádió gazdasági csőd előtt áll. „A munkavállalók, a műsorkészítésben részt vevők rendkívül alacsony jövedelme évek óta tovább csökken, viszont a rossz gazdasági helyzetre hivatkozva a menedzsment az idén nem tervez béremelést” – írják. A szakszervezeti vezetők emlékeztetnek a „szégyenletes dologi feltételekre”. Megállapítják, hogy mindezek miatt sztrájkveszély van. A levél azzal a kéréssel zárul, hogy Sólyom László éljen az alkotmány biztosította jogával, s tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a közszolgálati Magyar Rádió visszanyerje működőképességét.

Az államfőnek küldött levéllel kapcsolatban Gellért Kis Gábor, a rádiókuratórium MSZP által delegált elnöke a Népszabadságnak elmondta: örül a kezdeményezésnek.

Forrás: Népszabadság

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.