Az államilag elismert nyelvvizsgák között szerepel a felsőoktatási felvételi lapokon az a Pitman vizsga is, amelytől már több mint négy hónapja elvették az akkreditációt – írja a Magyar Hírlap. A 2005 október elseje után letett Pitman egynyelvű angol nyelvvizsgáért ugyanis már nem jár felvételi többletpont, ugyanakkor a felvételi jelentkezési „A” lap ugyanúgy az elismert vizsgák között sorolja fel, mint az elmúlt években. A felvételi tájékoztató sem ad világos útmutatást: ebben ugyanis az szerepel, hogy az államilag elismert vizsgák jegyzékéről a Nyelvvizsgáztatási Akkreditácós Központ ad tájékoztatást, és a vizsgák listája hozzáférhető az „A” jelű jelentkezési lapon is. Azt nem említi a könyv, hogy melyik forrást kell figyelembe venni, ha ezek egymásnak ellentmondó információkat közölnek – írja a Magyar Hírlap.
Az Országos Felvételi Információs Központban a lap érdeklődésére azt mondták, hogy az október elseje után letett Pitman vizsgáért már nem jár a többletpont. Barabás László, a Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület elnöke a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: a Pitman vizsga körüli jogi huzavona csak december végén zárult le, ekkor pedig már kaphatók voltak a felvételi jelentkezés lapok. Barabás azt nem árulta el, pontosan mi volt a probléma a Pitmannal. Azt mondta, a nyelvvizsgarendszereket közelebbről nem ismerők számára ezt nehéz röviden és érthetően összefoglalni. A szakember hozzátette: a testületnek tudomása van olyan nyelviskolai katalógusról, illetve a fővárosban terjesztett szórólapról is, amelyben államilag elismertként írnak a vizsgáról. Vélhetően ezek is a hosszú nyomdai átfutási idő miatt kerültek utcára.
Az Oktatási Minisztérium mai közleménye szerint a jelentkezési lap segítségnyújtásként sorolja fel a lehetséges nyelvvizsga központokat, és így a jelentkezőnek csak az adott nyelvvizsga központ kódját kell kitöltetnie a lapon. Természetesen a jelentkezési lapon szerepelnie kell annak a nyelvvizsga központnak is, amelyben korábban lehetett nyelvvizsgázni, de időközben ezt a jogát elvesztette – érvel közleményében a szaktárca, megerősítve: akik 2005. október 1-je után vizsgáznak a Pitman központban, nem kapnak államilag elismert nyelvvizsga bizonyítványt, így nem kapnak többletpontot sem a felvételi eljárás során. – Erről azonban minden érdekeltet tájékoztatott és folyamatosan tájékoztat a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ, és korrekt információt ad az Pitman központ is – teszik hozzá. Arra a közlemény nem tér ki, hogy a jelentkezési lapon az október 1-jei határidőt miért nem tüntették fel.
Törőcsik Mari, Ruttkai Éva, Bodrogi Gyula és Lukács Sándor egy teremben
