2005: 29 ezer sérült, 1284 halott a közúti balesetekben

Az elmúlt évben mintegy 21 000 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, ennek 5 százaléka halálesettel végződött. A balesetek során közel 29 000 ember sérült meg, ebből 1284 személy életét vesztette, több mint 8000 súlyosan megsérült. A könnyen megsérültek száma meghaladta a 19 000-et, ez százalékkal kevesebb, mint 2004-ben – olvasható a KSH által kiadott legfrissebb satisztikában.

MNO
2006. 02. 22. 8:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2005-ben a közúti közlekedési balesetek száma 1százalékkal csökkent a 2004. év baleseti adataihoz viszonyítva. A balesetek száma csak a második negyedévben nőtt, a többiben csökkent. A sérülések kimenetele is enyhe javulást mutat, 2 százalékkal kevesebb személy sérült meg, és 1 százalékkal kevesebb személy vesztette életét a közutakon, mint a megelőző évben. Az ittasan okozott balesetek száma 11 százalékkal csökkent – tudhattuk meg a Központi Staisztikai Hivatal „Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2005. I–IV. negyedév” című összesítéséből.

A balesetek száma kizárólag a közép-dunántúli régióban mutatott növekedést (ott meghaladta a 7 százalékot). A Dél-Alföldön volt a legnagyobb csökkenés, a javulás Bács-Kiskun megyének köszönhető, ahol 9 százalékkal kevesebb balesetet regisztráltak. A csökkenéssel párhuzamosan viszont itt történtek a legsúlyosabb balesetek: 100 balesetből 10 halálos kimenetelű volt.

2005-ben az adott területen bejegyzett tízezer gépjárműre jutó baleseti mutató szerint az Észak-Alföldön történt a legtöbb baleset 71 balesettel, szemben az országos átlagban mért 58 balesettel.
A közúti forgalomban leggyakrabban a keresztirányból érkező járművek ütköztek, a többjárműves balesetek 40 százalékát ez a balesettípus tette ki. A második leggyakoribb baleset a gyalogoselütés, melynél száz esetből 8 halállal végződött.

A balesetek 63 százalékát a személygépkocsik, 9 százalékát a teherszállító járművek okozták. A kerékpárosok 9, a gyalogosok 8 százalékbanban voltak okozói a balesetnek. Jelentősen, 17százalékkal nőtt a motorkerékpárosok által okozott balesetek száma a bázisidőszakhoz képest, 6 százalékkal csökkent a gyalogosok miatt bekövetkezetteké.
A balesetek 68 százaléka lakott területen belül, 32 százaléka lakott területen kívül történt. Az autópályák a legbiztonságosabb közlekedési útvonalak, a balesetek mindössze 2 százaléka történt a gyorsforgalmi úthálózat ezen szakaszain. Ezen belül a legtöbb baleset az M1-es autópályán történt. Az autópályákon megsérült személyek közül majdnem minden harmadik külföldi állampolgár volt.
Több mint 10 százalékkal csökkent az ittasan okozott balesetek száma, a legnagyobb mértékben a dél-alföldi régióban: több mint negyedével. Különösen szembetűnő ez Csongrád megyénél, ahol az ittasan okozott balesetek száma a felére esett vissza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.