A külföldi műsorsugárzásé a jövő?

Egyre többen mérlegelik a televíziós társaságok közül, hogy műsorszolgáltatásukat a szomszédos Romániából, esetleg Csehországból nyújtsák. Az adóknak az említett két országban nem kell műsorszolgáltatási alapdíjat fizetni. Ennél is fontosabb, hogy a műsor műholdra tétele is a magyar árak töredékébe kerül Romániában.

MNO
2006. 02. 22. 7:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akár több tízmillió forintot spórolhatnak azok a műholdas műsorszolgáltatók, akik Romániából vagy éppen Csehországból sugározzák adásukat.

Romániában lövi fel műholdra például televízióit: a Cool Tv-t, a Film +-t, valamint januártól a Sport Klubot is az IKO Romania S. r. l. Kökény Tamás, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: adónként évente mintegy 12 millió forintot spórolnak meg azon, hogy nem kell műsor-szolgáltatási díjat fizetniük, és ennél jóval nagyobb összeget takarítanak meg azzal, hogy az itteni havi 30 ezer dolláros fellövési díjnak a negyedéből is eljutnak adásai a műholdra. Emellett olcsóbb a munkaerő, és az adózási feltételek is kedvezőbbek valamivel, mint itthon. Azzal egyébként, hogy a fellövés, az adások szerkesztése Romániában történik, valamint a műsorkészítők is ott tevékenykednek, az adó a román médiahatóság alá is tartozik. Kökény Tamás jelezte: a környező országokban működő médiafelügyeletekkel sokkal jobban együtt tudnak működni, mint a magyarral.

A Minimax mellett a Musicmax is megszüntette műsorszolgáltatását 2004-ben Magyarországon, és azóta adásai előbb Romániából érkeztek, jelenleg pedig Csehországban készülnek. Előbbinek a műsorszolgáltatási díja 33,1 millió, utóbbinak 15,5 millió forint volt a „kijelentkezéskor„. Az Országos Rádió és Televízió Testület is érzékeli, hogy mind többen érdeklődnek a külföldről Magyarországra történő műsorsugárzás iránt – jelezte Tímár János, az ORTT testületi tagja. Emiatt, mint mondta, az ORTT-nek is reagálnia kell majd, de előbb fontos végiggondolni, milyen előnye van annak, ha ezek a cégek hazánkban működtetik a csatornáikat.

Gáspárik Attila, a romániai országos audiovizuális tanács tagja szerint Magyarországon nem vállalkozóbarát a médiatörvény, ezért dönt néhány társaság a mellett, hogy más országban jegyezteti be magát vagy szerkeszti műsorát – olvasható a
Világgazdaságban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.