Alkotmányellenes a Nemzeti Földalapról szóló törvény egyik része

Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Nemzeti Földalapról szóló törvény azon részét, amely alapján az állam a tulajdonszerzéstől számított három éven belül kisajátíthatta a 2002. január elsejét követően vásárolt termőföldet, ha az nem a termőföldtörvényben meghatározott elővásárlásra jogosult tulajdonába került – áll a testület közleményében.

MNO
2006. 02. 21. 17:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alkotmány szerint tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet – emeli ki az Alkotmánybíróság közleménye. A határozat indokolása megállapította, hogy a támadott rendelkezés nem felel meg a kivételesség alkotmányban foglalt követelményének, a kisajátítás ugyanis az adott szabályozásban minden nehézség nélkül pótolható enyhébb eszköz alkalmazásával.

Az Alkotmánybíróság a Nemzeti Földalapról szóló törvény más rendelkezéseit, továbbá a termőföldről, valamint a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény, és számos kapcsolódó kormányrendelet és -határozat szabályait kifogásoló indítványokat elutasította – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.