A lap 9 nagy külföldi bank elemzői prognózisai alapján idén 8,3 százalékos GDP-arányos folyó fizetési mérleg hiányra számít a tavalyi 7,9 százalékos deficit után.
A negyedévente közzétett felmérés arra mutat rá, hogy a szakértők most lényegesen magasabb forrásbevonást prognosztizálnak idénre, mint november közepén (7,7 százalék). A második legnagyobb deficittel a törökök rendelkeznek, a tavalyi 6,3 százalékos arány idén 6,2 százalékra változhat.).
A magyar gazdasági növekedésére vonatkozó prognózis a tavaly novemberi 3,8 százalékról 4,2 százaléjkra emelkedett. Egyébként a 25 ország közül 23 esetében emelték várakozásaikat az elemzők, míg két országban változatlan maradt a konszenzus az idei évre, azaz lényegesen nőtt az optimizmus.
A vizsgált régiós feltörekvő piaci országok közül a cseh és a lengyel gazdaság idei növekedése kissé meghaladja a magyart (4,5, illetve 4.4 százalék), míg a folyó mérleg deficitje lényegesen elmarad a hazaitól (2,2 , illetve 1,8 százalék).
(portfolio.hu)

Elbódították, majd a saját nevükre iratták az idős férfi lakását