A 2002-es fedett pályás Európa Bajnokságon ezüstérmet szerző, 28 éves atlétanő a Debreceni Sportcentrum versenyzője lesz. Győrrfy Dóra a Magyar Köztársaság Atlétikai Bajnokságainak egyik legeredményesebb versenyezőjének számít, hiszen 1996 óta kilenc alkalommal végzett az első helyen, csak 2004-ben nem sikerült győznie, ám ez a szezon egyébként sem volt szerencsés számára, ugyanis súlyos Achiles-ín sérülés miatt több nemzetközi megmérettetést is ki kellett hagynia, emiatt az athéni olimpián sem tudott részt venni.
Győrffy Dóra az edzések mellett a Debreceni Egyetem közgazdasági karán oktat majd. A sportolónő célkitűzése, hogy sikeresen szerepeljen a moszkvai világbajnokságon, valamint a pekingi nyári olimpián pontszerző helyen szeretne végezni.
(sportforum.hu)

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat