Megkezdődött a lobbitörvény végrehajtásának előkészítése: a kormány a tervek szerint még márciusban, a választások előtt rendeletben jelöli ki a lobbisták, illetve a lobbiszervezetek nyilvántartását vezető szervet. Vélhetően az Igazságügyi Minisztériumra esik a választás – közli a Világgazdaság.
A célszerűség miatt döntenek a tárca mellett, hiszen az ellátott már más hasonló feladatokat az Igazságügyi Hivatalon belül, lényegében egy ember foglalkoztatásával és egy szoftver üzemeltetésével megoldható az ügylet. A nyilvántartás ugyanis nyilvános, bárki számára hozzáférhető. A ciklus utolsó parlamenti ülésén fogadták el a kormánypártok a lobbitörvényt, a jogszabály szeptember 1-jével lép hatályba.
A készülő kormányrendeletnek szólnia kell az igazolványok kiadásáról, azok díjáról, és az esetleges törvénysértés következményeként kiszabható bírság megállapítására vonatkozó szabályokról.
Akit lobbistaként vesznek nyilvántartásba, az igazolványt kap, de egyelőre nem számolnak ezernél több igazolvány kérvényezésével. Az érdekkijárók szeptembertől hivatalosan igyekezhetnek befolyásolni közhatalmi döntések tartalmát megbízás alapján, ellenérték fejében.
A nyilvántartásba felvett lobbistának negyedévente beszámolót kell készítenie (tételesen, hogy mely közhatalmi döntéseknél járt közben, a lobbizásnak mi volt a célja, milyen eszközöket használt, kikkel és hány esetben vette fel a kapcsolatot, ki volt a megbízója), s ezt el kell juttatnia a nyilvántartást vezető szervhez. Ugyanígy kell eljárnia közhatalmi döntést hozó szervnek is, vezetnie kell, kik s milyen ügyekben jártak nála.
Világgazdaság

Több ezer ember megélhetése múlik a párkányi fürdőn, ahol az agyevő amőba által fertőzött kisfiú járt