Meghalt két magyar barlangász Olaszországban

Olaszországban három magyar barlangászt hoztak a felszínre a mentők a Gortani-barlangban rekedt hét kutató közül. Két magyar barlangász meghalt Olaszországban, miután lavina zúdult arra a térségre, ahol tartózkodtak, harmadik társuk azonban megmenekült. Négy magyar barlangász még a mélyben maradt.

MNO
2006. 02. 21. 19:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olaszországban három magyar barlangászt hoztak a felszínre a mentők a Gortani-barlangban rekedt hét kutató közül. Az eredetileg tíz fős csoportból tegnap délután hármat lavina sodort el, két barlangász életét vesztette. A mélyben négy barlangász maradt, akik saját maguk döntöttek úgy, hogy folytatják a kutatómunkát.

A Külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy az ott maradt barlangászok nincsenek veszélyben, hiszen a halálos baleset és a rossz időjárási körülmények a barlangon kívül fenyegették a magyarokat. Polgár Viktor korábban arról is beszámolt, hogy a tíz tagú csapat a múlt hét óta dolgozik a barlangrendszerben, vasárnap kijöttek a felszínre, ám a rossz idő miatt éjszakára visszatértek. Hétfőn, amikor ismét a előmerészkedtek, két lavina érte őket. A második hóomlás négy embert temetett el, ketten meghaltak egyikük visszajutott a barlangban, míg a negyedik társukat kimentették.

A hegyi mentők még hétfőn tíz magyar barlangász után kezdték meg a kutatást a szlovén határ közelében: délután hárman közülük telefonon kértek segítséget, mert lavina sodorta el őket, de ezután megszakadt velük az összeköttetés.

(Magyar Rádió, Info Rádió, teletext.hu, Klubrádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.