A hóvirágról, amelynek az enyhébb időjárással napokon belül kezdődik a szezonja, Haraszthy László elmondta: „Nem büntetni akarunk, a legfőbb célunk a természetvédelem, de a nagyobb termőhelyeken fokozottabb figyelemmel óvjuk a hóvirágokat. Ez esetenként azt jelenti, hogy az országban tevékenykedő 230 természetvédelmi őr közül többeket átcsoportosíthatnak más helyszínekre.„
A helyettes államtitkár hozzátette: a parkok őrei mind hatósági engedéllyel rendelkeznek, így eljárási jogkörük van az esetleges szabálysértéseknél, helyszíni bírságot szabhatnak ki, vagy bekísérhetik a rendőrségre a virágtolvajokat. A tavalyi jogszabály szerint egy szál virág eszmei értéke 10 000 forint.
Arra kérdésre, hogy mire számíthat az, aki szerényebb tételben, pályaudvarokon, aluljárókban kisebb csokrokban árulja hóvirágát, a tisztviselő közölte: figyelmeztetéssel most még elintézettnek tekintik az ügyet, sőt a virágokat sem kobozzák el.
Azonban hosszú távon mindenkit arra bíztatnak, óvják a természetben egyre ritkábban megtalálható növényt, ami hazánkban csak tavaly óta számít védett virágnak.
(hvg.hu)

Olyan a párt, mint a vezetője: úgy alázzák a tiszások a szimpatizánsokat, ahogy korábban Magyar Péter