Az Élet és Irodalom pénteken megjelenő száma arról számol be, hogy Paskai László bíboros ügynök volt. A cikk írója, Ungváry Krisztián történész, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végzett kutatásokat, úgy véli: Paskai bíboros jelentett „Tanár” fedőnéven. Ungváry szerint a beszervezési, 6-os karton nem került elő, de az ügynök életrajzi adatai azonban teljesen megegyeznek Paskaiéval.
Ungváry szerint az állambiztonsági hatóságok 1965-ben környékezték meg Paskait, aki kifejezetten jóindulatú jelentéseket adott, és mindenkiről igyekezett előnyös információkat közölni. Tartótisztje, Kereszthury György jelentéseiben is többször szóvá tette, hogy Paskai beszámolói teljesen személytelenek, semmitmondóak, és nem tartalmaznak konkrétumokat.
Paskai beszervezése éveken keresztül elhúzódott – írja az ÉS –, első, kézzel írott jelentését csak 1972-ben adta le, ekkortól kapott ügynöki minősítést. Ilyen minősítést az kapott, akit zsarolás útján szerveztek be. 1973-ban pedig „titkos megbízotti” minősítést kap, ami azt jelenti, hogy kényszer hatása nélkül, világnézeti meggyőződésből volt hajlandó együttműködni az állambiztonsági szervekkel. A történész szerint ugyanakkor egyértelmű, hogy ez az átminősítés csak látszatintézkedés, úgynevezett „lakkozás” eredménye volt. Jelentéseinek hangneme ezután sem változott.
Utolsó jelentését 1974-ben Mindszenty felmentéséről írta. „Paskainak, mint hálózati személynek a története arra bizonyíték, hogy különösebb lealjasodás nélkül is lehetett valaki hálózati személy” – fogalmaz az ÉS pénteki cikkében Ungváry.
Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője a hirado.hu-nak elmondta: jelenleg nincsen a birtokában olyan dokumentum, ami alapján jövő héten új ügynök-cikk jelenne meg. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy lesz hasonló írásuk, mert: „az újságot az élet írja”.
A cikk írója, Ungváry Krisztián nem hívta fel a megjelenés előtt Paskai Lászlót a főszerkesztő tájékoztatása szerint. Az ÉS múlt heti, Szabó István ügynökmúltjáról szóló cikke után a szerző, Gervai András utóbb úgy nyilatkozott, megbánta, hogy nem kérdezte meg az Oscar-díjas rendezőt a cikk megjelenése előtt.
Paskai László az origo.hu megkeresésére azt közölte: amíg nem ismeri a cikk tartalmát, nem kíván nyilatkozni.
Az időzítés egyértelműen politikai indíttatású
„Nem ért bennünket váratlanul a cikk megjelenése, viszont annak időzítése egyértelműen politikai indíttatású, több vonatkozásban is. Figyelemre méltó, hogy maga a cikk írója is megállapítja: a 'Tanár' megnevezésű személy kifejezetten jóindulatú jelentéseket adott” olvasható az üggyel kapcsolatban Veres András püspök nyilatkozata a katolikus.hu-n. A püspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében szólalt meg.
Veres a cikkről megállapítja: az írás szerzője azt is leírja, hogy az ügynökké minősítés csak látszatintézkedés, úgynevezett 'lakkozás' eredménye volt, a cikk végén megjelenő ítélkezés pedig a szerzőtől való – lelke rajta.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia már korábban úgy döntött, hogy nem személyek átvilágítására, hanem a kommunista egyházüldözés korának feltárására történeti kutatócsoportot hoz létre„ – nyilatkozta Veres András.
--------------------------------------------------------------------------------
(hirado.hu, origo.hu)

50 éve halt meg Mindszenty József, az utolsó magyar hercegprímás