Sztankóczy András: A rendelkezésére álló időt Zorán javarészt azzal töltötte, hogy sírva könyörgött, hagyják ki őt és a főnökét a magyarok belső vitáiból, miközben többször megerősítette, nagyon örül, hogy a magyarokkal dolgozhat, hiszen itt mindenki úriember. A hasznavehetetlen horvátot egy idő után elbocsátották (azóta nyilván inkább a szerbekkel közösen rendezendő EB-ért lobbizik), így már nem hallhatta, amint Gyárfás összefoglalja, hogy Zorán tulajdonképpen neki adott igazat, és akár felhívhatná a főnökét is, de nem teszi. „Nem vagyok ekkora bunkó” – jelentette ki nyomatékkal a riporter, erősen szabadkozva, hogy nem közszolgálati tévébe illő szót használt.
(Magyar Hírlap, 2006. február 21.)

Elbódították, majd a saját nevükre iratták az idős férfi lakását