Vadászgépeket riasztottak egy, az arab térségbe tartó utasszállító repülőgéphez Nyugat-Magyarországon – értesült a HavariaPress. A hírügynökség úgy tudja, hogy a tíz személyt szállító Boeing 747-es gép, amely Londonból tartott Bahreinbe, magas rangú diplomatákat szállított. A gép, melynek azonosítása a levegőben történt meg, folytathatta útját.
A repülőgépnek polgári jelzése volt, de a repülési tervben VIP-megjelölést szerepeltettek a repülés céljaként. Miután azonban a gép belépett Magyarország légterébe, kiderült, hogy diplomáciai engedély kellett volna az átrepüléshez, ám a járat ilyennel nem rendelkezett: vélhetőleg ezért döntöttek a magyar illetékesek a gép szoros kísérete mellett.
A hatóságok egyelőre egymásra mutogatnak azzal kapcsolatosan, hogy miért is kellett vadászgépeket riasztani a repülőhöz, hiszen mindezeket a földről, rádión keresztül is megkérdezhették, tisztázhatták volna. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán azt állították, hogy a közlekedésbiztonsági szervezet adhat tájékoztatást az ügy részleteiről, onnan pedig ismét a HM-hez irányították a hírügynökséget – írja a HavariaPress.
A Honvédelmi Minisztérium később közleményt adott ki, ebből az derült ki, a magyar légtérbe belépő utasszállító azonosítása céljából szállt fel a két MiG–29-es vadászgép. Bocskai István, a minisztérium sajtószóvivője jelezte: a légierő készenléti erőinek 14.29 órakor riasztást rendeltek el a NATO olaszországi légtér-ellenőrzési központjából egy, Magyarország légterébe belépő, London–Bahrein-útvonalon közlekedő Boeing 747-es repülőgép azonosítása és légi helyzetének tisztázása érdekében. Az utasszállító gép, amelyet a vadászgépek vizuálisan azonosítottak, és szabályos rádiókapcsolatot létesítettek vele, az azonosítás után folytatta engedélyezett útvonalát, a készültségi vadászrepülőgép-pár pedig visszatért a kecskeméti katonai repülőtérre. A Boeing 747-es repülőgép 14.49 órakor elhagyta Magyarország légterét.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője szerint VIP, vagyis különösen fontos személyiség jelenlétét jelezték repülési tervben, és a katonai vadászgépek azt ellenőrizték, hogy állami vagy polgári célú repülést teljesít-e az utasszállító. Ennek tisztázására azért volt szükség, mert az állami célú repüléshez külön engedélyre van szükség.
Info Rádió, Magyar Rádió, HavariaPress