300 forintos benzin: iráni hatások, gyengélkedő forint

Ismét 300 forint felé kúszik a benzin ára, miután a Mol Rt. a napokban egymás után kétszer is árat emelt. Lépését a szokásoknak megfelelően követték vetélytársai is. A piac azonban tűr: az üzemanyagok iránti kereslet meglehetősen árrugalmatlan. A járműtulajdonosok meghatározó része nem akar vagy nem is tud spórolni a benzinen, a gázolajon.

MNO
2006. 04. 18. 6:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hasonló árszint egyébként már kialakult egy évvel ezelőtt, de összehasonlító árat alapul véve mégsem a 2005-ös, hanem a 2001-es 250 forintos benzinár volt az abszolút rekord, amely mai értéken jóval 300 forint fölötti árat jelentene – írja a Világgazdaság.
Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója már a tavaly őszi árrekord idején jelezte, hogy a gazdaság lassulásától emiatt egyelőre nem kell tartani. Az üzleti szféra teljes költségeinek átlagosan 3-4 százalékát teszi ki az energiaköltség, az exportágazatokban pedig egy százalék alatt van az arány. A lakossági fogyasztásban 5 százalék az üzemanyag súlya, és a továbbgyűrűző hatásokkal együtt sem haladja meg a 6-8 százalékot. Hegedűs Miklós szerint az idén eddig mintegy 15 százalékkal emelkedett az üzemanyag ára, ez az inflációs rátát csupán 0,5 százalékponttal emelte meg.

Bizonytalansági tényezők: Irán, Nigéria, Irak...

Az árak pedig alighanem tovább nőnek. Mivel a nemzetközi közösség nem tudta elérni az iráni nukleáris fejlesztési tervek leállítását, várhatóan gazdasági – szélső esetben erőszakos –eszközöket vet majd be, legalábbis ezt sürgeti az amerikai külügyminiszter. Döntés a hónap végén várható, hiszen április 28-án jár le az Iránnak adott haladék.

Egy esetleges gazdasági szankció a perzsa olajkivitel csökkenéséhez s persze a nemzetközi olajárak felszökéséhez vezet, nem beszélve a katonai beavatkozás hatásaitól. Az olajárakat felfelé kényszeríti az is, hogy a belső zavargások miatt csökken Nigéria, illetve akadozik Irak olajkivitele. Nem nyugtatja meg a piacot az sem, hogy a Nemzetközi Energia Ügynökség szerint igencsak borotvaélen táncol az olaj idei kereslete és kínálata, mert az igények nőnek, a termelés viszont egyre nehezebben bővül. (Nemrég tették közzé, hogy Oroszország idei olajtermelése nem emelkedik a korábban feltételezett ütemben.)

Gyengélkedő forint, magas adótartalom

A hazai benzinárakat még két tényező tartja magas szinten. Egyrészt a forint gyengélkedése megdrágítja olajimportunkat, másrészt régiós összehasonlításban nálunk a legmagasabb az üzemanyagok adótartalma, de az élen járunk uniós szinten is. Sovány vigasz, hogy a fogyasztói ár növekedésével csökken az áron belüli adótartalom, mivel évek óta fixen 103,50 forint a jövedéki adó, és további 3,06 forint a készletezés díja. E két adónem és az üzemanyag árának összege a 20 százalékos áfa alapja.

A magyarországi üzemanyag-felhasználóknak mégis nőtt a mozgástere. Egy-egy forgalmazó különböző kútjainál más-más árat alkalmaznak a helyi vásárlóerőhöz igazítva. Akár tízforintos árkülönbség is lehet egy cég kútárai között, attól függően, hogy azok hol találhatók. Viszont a földrajzilag egymáshoz közel lévő, de más-más kézben lévő töltőállomásokon közel azonos áron mérik a benzint és a gázolajat.
(vg.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.