Borsik: Az idei év nyomatékos változtatásokat hozhat a munkavállalóknak

Az idei év az eddigieknél nyomatékosabb változtatásokat hozhat a munkavállalóknak – mondta a Gazdasági Rádiónak az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

MNO
2006. 04. 18. 20:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borsik János jelezte, hogy a szeptemberben benyújtandó konvergencia program kidolgozásában az Érdekegyeztető Tanács mindenképpen szeretne részt venni.

Borsik János szerint egy dolog biztosan látszik: a kampányígéretek, a kormányprogram és a megvalósítás még soha nem esett egybe. Arra vonatkozóan, hogy mi várható az új kormány megalakulását követően, azt mondta: az egyelőre csak „elejtett szavakból” arra lehet következtetni, hogy az államháztartási deficit radikális kezelésére lehet számítani. Többek között ezért is tartja fontosnak az új kormány és a szakszervezetek közötti mielőbbi tárgyalásokat.

A szakszervezeti vezető közölte, hogy május elsején a négy szakszervezet közös felhívással fordul a munkavállalókhoz, s a megalakuló új kormányhoz, mert „mintegy másfél évtizede súlyos gondok terhelik a társadalmat”, amire ezúton is szeretnék felhívni a figyelmet. Afelhívásban a többi között rámutatnak, hogy „nyomasztó és elfogadhatatlannak a munkavállalók kiszolgáltatottsága”, s ebben álláspontjuk szerint „megkerülhetetlen a munkáltatók felelőssége”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.