Kampánycsendet sértettek az MSZP-hez köthető sms-ek

MSZP-hez köthető sms-üzenetekkel megsértették a kampánycsendet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében április 9-én – döntött az Országos Választási Bizottság.

MNO
2006. 04. 14. 17:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz miskolci szervezetének elnöke, Juga György kifogást nyújtott be a megyei területi választási bizottsághoz április 12-én, azt kérve, hogy állapítsák meg a kampánycsend megsértését. Április 9-én sms-üzeneteket küldtek „Szavazzon a köztársaság jövőjéről. Ne hagyja, hogy mások döntsenek ön helyett„, valamint „Szavazott már? Ha nem, húzzunk bele!” tartalommal. Juga György szerint az sms-t az MSZP miskolci szervezete küldte.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi választási bizottság a kifogást elutasította. Álláspontja szerint az sms-szövegek önmagukban nem alkalmasak arra, hogy befolyásolják a választói akaratot valamely jelölt vagy jelölőszervezet javára.

Az OVB mai határozatában ugyanakkor megállapította, hogy a kifogásban megjelölt sms-üzenetek tartalma a ”Húzzunk bele!„ szlogen használata következtében egyértelműen az MSZP-hez köthető, ezért az üzenet tartalma alkalmas a választói akarat befolyásolására a kampánycsend időszakában.

Az OVB elutasította a fideszes politikusnak azt az indítványát, hogy semmisítsék meg az első forduló eredményeit, tudósít a távirati iroda. A csekély számú és súlyú bizonyított jogsértés a választás eredményét nem befolyásolta, ezért a szavazás megismétlésének nincs helye – áll a testület határozatában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.