Az As című spanyol sportlap értesülései szerint a szezon végén López Caro vezetőedzőnek csak az első csapat kispadját kell átadnia az új trénernek, a klubnál továbbra is számítanak a munkájára.
Fernando Martín, a királyi gárda elnöke úgy nyilatkozott, az utánpótlásrészleg vezetésében számítanak a szakember munkájára, aki azonban lehet, hogy nem fogadja el az ajánlatot, hiszen a Betis, valamint az élvonalba alighanem visszajutó Recreativo Huelva is szívesen szerződtetné.
(nso.hu)

Mesterségem címere – felismeri, melyik foglalkozásról van szó?