Nem befolyásolja az árvíz a fővárosi strandok megnyitását

Nincs befolyással a levonult árvíz a fővárosi strandok nyitási időpontjára; április 29-én – szombaton – várhatóan megnyit a Dagály és a Palatinus.

MNO
2006. 04. 17. 10:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. osztályvezetője, Mogyorósi Ferenc az Info Rádiónak elmondta: az árvíz közvetlen kárt nem okozott a részvénytársaságnak; ahol kellett, időben leszerelték a különböző berendezéseket. Inkább a védekezésnek voltak költségei, illetve azokban a fürdőkben, melyeket be kellett zárni egy időre, bevételkiesés jelentkezett – mondta az illetékes, hozzátéve: a Dagály fürdő két, a Lukács négy napig tartott zárva. A védekezés költségei főleg a Dagály fürdőban jelenkeztek, de a többi Duna-parti fürdőben is jelentős szivattyúzási költségek merültek fel. Együttesen mintegy 35-40 millió forint költséggel, illetve bevételkieséssel számol a cég, az összesítés még tart – mondta Mogyorósi Ferenc.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta: a Dagály fürdő mindenképp megnyit április 29-én, és remélik, a Palatinus is. – A többi strand nem érintett; azok május-június folyamán lépcsőzetesen nyitnak – tette hozzá az osztályvezető. (Info Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.