A vidéki Magyarország ne mondjon le arról, hogy ő dönthessen a sorsáról. A cél az, hogy legalább ugyanolyan arányban menjenek el szavazni a második fordulóban, mint a budapestiek, ha ugyanis a magyar vidék nem áll ki a saját érdekei mellett, nem fogja ezt megtenni más sem – mondta Orbán Viktor kedden csorvási fórumán.
A Fidesz elnöke a hallgatóság előtt kijelentette: „köszönöm jól vagyok, ahogyan mifelénk mondani szokták, csalánba nem vág a ménkű. Eszem ágában sincs félreállni, a továbbiakban is én vezettem a kampányt, a Fideszt, a jobboldali összefogást, amennyiben megkapom ehhez a bizalmat”.
A továbbiakban Orbán Viktor a jelenlegi koalíció további kormányzásának veszélyeit sorolta. Mint mondta, ha marad az MSZP-SZDSZ-koalíció, már a nyáron tömeges elbocsátásokra lehet számítani, meggyengül a forint, elszabadulnak az árak, fizetőssé teszik az egészségügyet, s bezárják a kistelepülések postáit, iskoláit.
Akiknek útjában áll a Fidesz
Sokaknak útjában van a Fidesz, de nem fog félreállni – mondta Orbán Viktor választási kampánykörútjának dévaványai állomásán kedden. „Azért vagyok sokaknak útjában, mert az elmúlt években mi egy valódi közösséget építettünk, nem egy pártot (...), hanem szövetséget (...), amelyben otthonra lelt mindenki, aki polgári, nemzeti és keresztény értékeket vall” – idézi a távirati iroda a Fidesz elnökét. „Egy valódi, magyar nemzeti közösség, no ez a közösség van útjában sokaknak” – tette hozzá.
Pult alatti kormányzás
A kormánypártok eltitkolták az ország valós helyzetét, ezzel becsapták azokat is, akik rájuk szavaztak – jelentette ki Orbán Viktor kedden Berettyóújfaluban. Ez demokráciában elfogadhatatlan, az igazsághoz mindenkinek joga van – tette hozzá a Fidesz elnöke több száz fős tömeg előtt tartott választási beszédében.
Orbán Viktor szerint kicsalták a szavazatokat a magyar választópolgároktól, s úgy minősítette a helyzetet, hogy jelenleg „pult alatti kormányzás” van Magyarországon.
Szerinte az új helyzet nem április 9-én a választások napján, hanem hétfőn állt elő, amikor kiderült, hogy kirámolták a kasszát, „az államadósság már nem a szánkig, hanem a fejünk búbjáig ér”. Lehet, hogy egyetlen szavazaton múlik a győzelem, ezért mindenkinek újra el kell menni, s el kell vinni azokat is, akik korábban ezt nem tették – mondta Orbán Viktor, s külön felhívta a falvakban, a vidéken élők figyelmét a választási részvétel fontosságára.
A Fidesz elnöke kijelentette: pártjának világossá kell tennie az MDF felé, hogy készen áll a közös kormányzásra. A gyűlésen Szeifert Ferenc polgármester, az MDF korábbi jelöltje bejelentette, hogy „a nemzeti összefogás érdekében” visszalép a második fordulótól, és ugyanígy tesz a MIÉP korábbi jelöltje is.
Orbán Viktor felkérte a nagygyűlés résztvevőit, hogy április 23-án menjenek el választani, voksoljanak a változásra, és támogassák Vitányi Istvánt, a jobboldal immár közös jelöltjét.

Rejtélyes tragédia a Dunán – holtan találták meg a férfit