A HavariaPress úgy tudja, hogy egy hat fős helyi tizenéves fiúkból álló társaság Vésztőn szórakozott, majd beültek az egyik társuk kocsijába. Elindultak Szeghalom felé, hogy kipróbálják az autót. A két falu között nagy sebességgel túráztatták a gépet.
Azonban egy balra ívelő kanyarban a volán mögött ülő fiú elvesztette uralmát az autó felett, lehajtott az útpadkára, és ott mintegy 80 – 100 métert sodródott, és két fának is nekiütközött, majd az út mellett lévő halastóba csapódott.
A balesetben három 18 éves fiú halt meg – az autót vezető fiatal és két utasa- egy 17 éves súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, ketten pedig könnyű sérülést szenvedtek. Az autó totálkárosra tört, az elhunytakat a tűzoltók szabadították ki feszítő-vágó segítségével a roncsok közül. A rendőrség a baleset okát és körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala