Veszélyhelyzet a Hármas-Körösön

Kiterjesztette a kormány az árvízi veszélyhelyzetet a Hármas-Körösre. Az intézkedés 78 kilométeres folyószakaszt érint, amellyel együtt összesen 794 kilométeren van rendkívüli árvízi veszélyhelyzet. Jelenleg 523 az ár- és belvíz miatt kitelepített emberek száma. Több tízezer embert veszélyeztet a Duna Szerbiában, Bulgáriában és Romániában.

Kovács Zita
2006. 04. 18. 15:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kedd délután 5 órától kiterjesztette a kormány az árvízi veszélyhelyzetet a Hármas-Körösre – jelentette be Lamperth Mónika belügyminiszter a kormányközi koordinációs bizottság ülését követően. A belügyminiszter közölte, hogy a testület az Országos Műszaki Irányító Törzs és a Békés megyei védelmi bizottság kezdeményezését elfogadva, Gyurcsány Ferenc kormányfő jóváhagyásával döntött a veszélyhelyzet elrendeléséről az érintett területeken. Az intézkedés 78 kilométeres folyószakaszt érint, amellyel együtt jelenleg összesen 794 kilométeren van rendkívüli árvízi veszélyhelyzet.

A vészhelyzet valamennyi érintett település polgármesterének jogot teremt arra, hogy azonnali intézkedéseket tegyenek a vészhelyzet csökkentésére, például közmunkások bevonására, cég- és magángépkocsik bevonását a védekezésbe Békés megyében is a Hármas-Körös mentén.

Az ár- és belvíz jelenleg amúgy 254 településen mintegy 158 ezer embert és több mint 51 ezer lakóházat veszélyeztet. 38-40 településen több mint 17 ezer ember van közvetlen veszélyben – közölte Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője.

Szolnokon kedd hajnalra várják a Tisza tetőzését. A parti sétányt megtámasztották, a Zagyva mindkét oldalán magasították a gátakat. Úgy tűnik, idén is sikerül megzabolázni az áradó Tiszát, hiszen ebből 2000-ben már jelesre vizsgáztak a Közép-Tisza mentén, és most is a védekezők oldalára állt az időjárás.

Amúgy már 1000 centimétert mutatnak a vízmércék Szolnoknál, a tetőzés várhatóan az éjszaka folyamán indul meg, és két-három napig tart. A Hármas-Körös áradása, visszaduzzasztása ugyanis Szolnokig érezteti majd hatását.

A vízügyi szakemberek szerint a megemelt kiépítési szintek hatására konszolidált állapot állt elő. Szelevény, Csépa, Tiszasas határában, a Hármas-Körös jobb és a Tisza bal partján azonban folytatódnak a töltésmagasítások. Összességében nyugalom van a jász-kun megyeszékhelyen, eltekintve attól a néhány felröppenő rémhírtől, melyek időnként gátszakadásokról szólnak.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élelmiszert, palackozott ivóvizet és tisztasági csomagokat juttat el a Szolnok környéki településekre. A szervezet továbbra is fogadja az adományokat.

Az előrejelzés szerint a Tisza Szegednél a hét második felében tetőzik, 990 centiméter körüli szinten. Mindszenten és Csongrádon a korábbi maximumnál szintén mintegy 30 centiméterrel lesz magasabb a tetőző vízállás. Kedden délelőtt egyébként már 21 centiméterrel haladta meg az 1970-es vízszintet a folyó a csongrádi megyeszékhelyen.

Egyre intenzívebbé váltak az éjszaka során a szivárgások a töltések és a part mentén, ezért bordás megtámasztással erősítik a védelmi vonalakat, a belvárosi partfal melletti szivárgásokat bekazettázták az éjjel. Szegednél jelenleg 800 fő dolgozik a védvonalakon, 2600 katona, polgári védelmi dolgozó és vízügyi szakember védi a gátakat.

Közlekedéskorlátozó intézkedésekre is sor került. A szegedi Radnóti Gimnázium és a Háló utca között, valamint Újszegeden a két híd között lezárták a forgalmat, a trolibuszok elektromossági problémák miatt nem közlekedhetnek, csak a buszok. A gépjárművek egyébként ki vannak tiltva. Az ATIKÖVIZIG ügyeletes szakembere szerint a nehézgépjárművek rezgése sem tesz jót a felpuhult töltéseknek.

Szentes térségében kedden is két helikopter segédkezik a védekezésben. Egyébként vízen folyik a szállítás, mert a töltések erősen átáztak, járhatatlanok. Ahol korábban építkezés miatt megbontották a töltést, fokozottan figyelnek az árvízi jelenségekre. A kritikus helyeken vészőrök vannak, de a város minden pontján megerősítették a figyelőszolgálatot.

360 milliós kár érte a MÁV-ot a dunai ár miatt

A MÁV-ot mintegy 360 millió forintos kár érte a Dunán levonult áradás miatt, a vasúti pályák teherbírásának növelése pedig közel egymilliárd forintba kerül – közölte a vasúttársaság szóvivője.

Az árvíz miatt több vasúti hidat lezártak, több vonalon buszokkal váltják ki a vasúti vonalakat, az érintett területeken lassabb közlekedésre, késésre, kerülő útvonalakra kell számítani. A magas vízállás miatt lezárták a forgalom elől a Körös vasúti hidat hétfőn éjszaka. A hídzár idején Kunszentmárton és Csépa, valamint Kunszentmárton és Tiszaföldvár között az utasokat vonatpótló autóbuszokkal szállítják.

Vésztő és Szeghalom között is autóbuszok közlekednek, mert ezen a szakaszon két vasúti híd is lezárásra került. Esztergom és Almásfüzítő között továbbra is szünetel a vasúti közlekedés. Szolnok és Szajol között a magas vízállás miatt szombat hajnal óta a vonatok csak az egyik vágányt használhatják.

A korlátozások miatt a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony, illetve a Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalon közlekedő személyszállító vonatok közlekedésében jelentős menetrendi módosítások vannak.

A Budapest–Komárom–Győr vasútvonalon, Komárom és Almásfüzitő között a vonatok sebességkorlátozás mellett közlekednek, ezért hosszabb a menetidő.

(Magyar Rádió, Teletext.hu, Uno.hu, FigyelőNet, Magyar Nemzet, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.