A bajnokság 30 fordulójában 240 találkozót rendeztek. Ebből
107 (44,6 %) hazai győzelem,
62 (25,8 %) döntetlen, és
71 (29,6 %) idegenbeli siker született.
A 240 találkozón 707 gól született. Ez közel 3-as átlagot jelent mérkőzésenként.
A 707 gólból 412-t a hazai csapatok szereztek (58%, 1,72-es átlag). A vendégek 295 gólig jutottak (42%, 1,23-as átlag).
A legnagyobb arányú hazai győzelem az MTK és az Újpest nevéhez fűződik:
MTK-Pápa 7-0 a 8. fordulóban
Újpest-Honvéd 7-0 a 24. fordulóban.
A legnagyobb idegenbeli győzelmet a Tatabánya aratta Pápán:
Pápa-Tatabánya 0-5 a 16. fordulóban.
A legtöbb gól az MTK-Zalaegerszeg mérkőzésen esett, szám szerint kilenc:
MTK-Zalaegerszeg 6-3 a 24. fordulóban.
A legtöbb győzelmet a Debrecen és az Újpest aratta, mindkét csapat a találkozói 2/3-át megnyerte (20 győztes mérkőzés).
Legkevesebbszer a két kieső nyert, a Pápa és a Vasas is mindössze ötször hagyta el győztesen a pályát.
A Ferencváros lett a döntetlenkirály, 30 mérkőzéséből 11 végződött pontosztozkodással.
A legkevesebb döntetlen a REAC és az Újpest érte el, 5-öt.
Legtöbbször (18-szor) a REAC és a Pápa kapott ki.
Legkevesebbszer a bajnok Debrecen kapott ki, Sándor Tamásék 2 vereséggel fejezték be a bajnokságot.
A legtöbb gólt az Újpest rúgta, 74-et.
A legkevesebb rúgott gól a Pápáé és a REAC-é, mindkét együttes 30 gólig jutott.
A legtöbb gőlt a Pápa kapta, 76-szor kapituláltak a kieső kapusai.
A Fehérvár kapta messze a legkevesebb gólt, 24-et.
A legjobb gólkülönbség az Újpesté, +37, a legrosszabb a Pápáé, -46.
A legtöbb gól az Újpest mérkőzésein esett (111), a legkevesebb pedig a Kaposvár találkozóin (76).
A bajnokság 20. fordulójában esett a legkevesebb gól. A 11 gólt hat csapat szerezte, a többi tíz együttes nem talált a kapuba.
A legtöbb gól a 29. fordulóban született: 33. Ekkor a Diósgyőr, a REAC és a Honvéd kivételével valamennyi csapat eredményes volt.
Tabella a hazai mérkőzések alapján: (pontazonosság esetén zárójelben a sorrendet eldöntő paraméter)
1. Újpest 37 (12 győzelem)
2. Debrecen 37 (11 győzelem)
3. Fehérvár 34
4. MTK 32
5. Pécs (+13)
6. Zalaegerszeg 25 (+12)
7. Sopron 25 (+8)
8. Tatabánya 23 (+7)
9. Ferencváros 23 (+5, 23 rúgott gól)
10. Kaposvár 23 (+5, 20 rúgott gól)
11. Diósgyőr 21
12. Győr 19 (+2)
13. Honvéd 19 (-2)
14. Pápa 15
15. Vasas 14
16. REAC 11
Tabella az idegenbeli mérkőzések alapján: (pontazonosság esetén zárójelben a sorrendet eldöntő paraméter)
1. Debrecen 31
2. Fehérvár 30
3. MTK 28 (+10)
4. Újpest 28 (+8)
5. Tatabánya 18 (5 győzelem)
6. Ferencváros 18 (4 győzelem)
7. Győr 17
8. Diósgyőr 16
9. REAC 15
10. Kaposvár 14 (-11)
11. Honvéd 14 (-17)
12. Vasas 11
13. Sopron 10 (-8)
14. Zalaegerszeg 10 (-17)
15. Pécs 8
16. Pápa 7
Őszi tabella: (pontazonosság esetén zárójelben a sorrendet eldöntő paraméter)
1. Újpest 34
2. Fehérvár 33 (10 győzelem)
3. Debrecen 33 (9 győzelem)
4. MTK 31
5. Diósgyőr 24
6. Honvéd 21
7. Tatabánya 19
9. Győr 18 (5 győzelem)
8. Ferencváros 18 (4 győzelem)
10. Pécs 17
11. Zalaegerszeg 16 (5 győzelem)
11. Sopron 16 (5 győzelem, -2)
13. Kaposvár 16 (4 győzelem, -6)
14. Vasas 14
15. REAC 13
16. Pápa 6
Tavaszi tabella: (pontazonosság esetén zárójelben a sorrendet eldöntő paraméter)
1. Debrecen 35
2. Újpest 31 (10 győzelem)
3. Fehérvár 31 (9 győzelem)
4. MTK 29
5. Ferencváros 23
6. Tatabánya 22
7. Kaposvár 21
8. Sopron 19 (5 győzelem)
9. Zalaegerszeg 19 (4 győzelem)
10. Győr 18
11. Pápa 16 (5 győzelem)
12. Pécs 16 (3 győzelem)
13. Diósgyőr 13 (-12)
14. REAC 13 (-15)
15. Honvéd 12
16. Vasas 11
A Debrecen az egész bajnokság alatt az első négyben volt, de érdekes módon a tabellát egyetlen forduló után sem vezette.
Az Újpest 17 fordulót töltött a tabella élén. A 4. fordulóban és a 14-29. forduló között állt az első helyen Mészöly Géza együttese. A legrosszabb helyük a 6. volt még a bajnokság kezdetén.
A Fehérvár 7, az MTK pedig 4 fordulón keresztül volt éllovas.
Az első forduló után a Pécs, az MTK és a Győr holtversenyben vezette a bajnokságot.
Orbán Viktor: Mi egy békepárt vagyunk!
