Új „érdekvédelmi szervezet” van alakulóban az egyetemisták között. A Hallgatói Hálózat egyik pécsi tagja a Magyar Hírlapnak azt mondta: hagyományos tüntetés helyett a forgalom blokkolását, illetve egyetemi épületek elfoglalását tervezik.
Érsekobádovics Nándor, a Pécsi Tudományegyetem politológia szakos hallgatója, a hálózat egyik tagja az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy projektcsoportot alakítanak ki a közeljövőben és ezt követően tudnak a részletekről beszélni. Nem militáns, tüntetésekre szerveződő csoportról van szó – hangsúlyozta. A hálózat Pécsen, Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Debrecenben, Nyíregyházán van jelen, „néhány fővel”. Konkrét számot ugyanakkor nem tudott mondani. Az alulról szerveződő hálózat „összekapcsolódó egyetemi hallgatókat” takar – mondta. Azt a reményét fogalmazta meg, hogy „az egyetemisták kicsit felébrednek” és elkezdenek a saját ügyeikkel foglalkozni. „A Hallgatói Hálózat nem képvisel senkit, nem formális szervezet” – szögezte le. Tagsága, vezetése nincs. A hálózatról az interneten elérhető tájékoztatás szerint „nem szervezet, nem mozgalom, nem áll mögötte párt, vagy gazdasági érdekcsoport és formálisan nem létezik”.
Schöberl Márton, a HÖOK alelnöke elmondta: a sajtóból értesültek a hálózatról, annak képviselői semmilyen formában nem keresték őket. Hangsúlyozta, hogy a HÖOK minden hallgatót képvisel, ugyanakkor nem felelős minden hallgató tettéért, ahogyan a magyar állam sem tud minden állampolgára tettéért felelősséget vállalni. Leszögezte: a HÖOK által szervezett demonstráció törvényes keretek között kíván maradni. Ha a törvényeken túllépő, radikális cselekedetekre kerül sor, azzal nem nekik, hanem a rendőrségnek kell foglalkoznia. Sajnálatának adott hangot, amiatt, hogy a hálózat tagjai elégedetlenek a hallgatói önkormányzat tevékenységével. A problémákat a helyi vezetőkkel biztosan meg tudják beszélni, akik erre nyilván nyitottak – jegyezte meg az alelnök.
A Fiatal Baloldal szervezete döbbenten áll a Hallgatói Hálózat útlezárással és ingatlanfoglalással, valamint radikális utcai politizálással fenyegető bejelentései előtt, mert Magyarországon nincsen oka az effajta ostoba radikalizmusnak – olvasható Varga László, a szervezet elnökének szerdai közleményében. A Fiatal Baloldal elkötelezett a felsőoktatás reformja mellett, egyetért a többi párt ifjúsági szervezetével, hallgatói fronton pedig csak a HÖOK-ot ismeri, mint legitim tárgyalópartnert. „Meggyőződésünk, hogy sem az utcai politizálás, sem az értelmetlen radikalizmus nem lehet eszköze a magyar politikának, még akkor sem, ha azt a legnagyobb ellenzéki párt is azzá szeretné tenni” – zárul a közlemény.
(Magyar Hírlap, MTI)
Mennyire ismeri George Clooney ikonikus filmjeit? Derítse ki, mennyire profi Clooney-rajongó!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!