Fidesz: Az SZDSZ végre előbújik az MSZP mögül

A pécsi Fidesz örül annak, hogy a helyi SZDSZ önálló arculattal lép a választók elé az őszi önkormányzati választásokon - mondta a párt polgármesterjelöltje.

MNO
2006. 08. 14. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Örülünk annak, hogy végre az SZDSZ úgy döntött, előbújik az MSZP mögül és megpróbál egyedül a választók elé állni. (...) Minden pártnak joga van ahhoz, hogy megmutassa saját arcát, elmondja saját véleményét” – hangsúlyozta Páva Zsolt. Véleménye szerint az MSZP eddig méltánytalanul elnyomta az SZDSZ-t Pécsett, „ez pedig nem demokrácia”.

Szükség van Pécsett egy olyan politikai kultúrára is, amelyet a liberálisok képviselnek, mert hiszem, hogy ez jót tesz a városnak. Szükség van a sokszínű politizálásra, szakítani kell az egyszínű városvezetéssel és irányítással, mert ez a fajta városvezetés érezhetően csődöt mondott – közölte a Fidesz polgármesterjelöltje.

Szavai szerint a szabad demokrata polgármesterjelölt, Bretter Zoltán most már őszintén beszél arról, hogy a baranyai megyeszékhely komoly bajban van. A város adósságállománya meghaladja a tízmilliárd forintot, és ez negatívan befolyásolhatja a Pólus és az Európa kulturális fővárosa program megvalósítását.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.