Hiába bukott meg, a segítségét kérik

Magyarország azt az egészségügyi reformot akarja Szlovákiától lemásolni, amely egészében megbukott, ráadásul azt az embert – és cégét –szerződtetik tanácsadónak, akinek nevéhez fűződik az elvetélt kísérlet – írja a Sme című szlovák napilap.

MNO
2006. 08. 14. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután a budapesti balliberális kormány gyökeres reformokra készül az egészségügyben, a szomszédos Szlovákiából szólított meg egy „szakértőt“, szól a Sme napilap egyik mai cikke.

Peter Pazitny, aki Szlovákiában a reformot javasolta a Dzurinda-kormány idején, egyik tagja lesz Molnár Lajos egészségügyi miniszter csapatának. Pazitny szerint nem fizetett funkcióról van szó, hanem szakmai kihívásnak tekinti a tanácsadói meghívást.

Az egészségügy megreformálásának hangoztatásakor Molnár gyakran hivatkozik a „szlovákiai barátaink“ nézeteire, folytatja a szóban forgó cikk. Pazitny megjegyzi, hogy ma még korai lenne azon spekulálni, hogy a szlovák egészségügyi reformot exportálják-e Magyarországra.

A magyar kormánykoalíció év végéig dönt arról, hogy megszűnik-e az egyetlen állami egészségügyi biztosító monopóliuma. Egyidejűleg döntenek a biztosítói piac további liberalizációjáról, az újabb szolgáltatókról. Szeptember végéig kell világossá válni a kormány előtt, hogy a szlovák példa szerint bevezetik-e a 300, illetve 500 forintos vizitdíjat és kórházi hozzájárulást.

A magyarországi változások előkészítésében egyidejűleg részt vesz az a szlovák HPI (Health Policy Institute) cég, amelynek Pazitny az igazgatója. Pazitny cége a magyar egészségügyi tárca háttérintézményével, az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézettel fog együttműködni, itt viszont már „szerződéses alapon“. A magyar intézmény szakértői a múlt héten jártak Pozsonyban. Meglátogatták az Egészségügyi Felügyelet intézetét, és a Carlton hotelban meghallgatták a szlovák egészségügyi reformról szóló előadásokat.

Az előadók közt szerepelt Rudolf Zajac szlovák exegészségügyi miniszter is, aki a „politikai összefüggések és az egészségügy reformja“ témában tárta a vendégek elé tapasztalatait. A Sme azon kérdésére, hogy a magyar szakétőnek arról is szólt-e, miként kell kitérni a buktatók elől, Zajac nem válaszolt.

Magyarország azt az egészségügyi reformot akarja Szlovákiától lemásolni, amely Zajac miniszterrel egyetemben egészében megbukott. Lásd: a Fico-kormány törli a vizit- és kórházdíjat, amelyek legfeljebb az orvosoknak és egészségügyi intézményeknek volt jó a visszaélésekre, nem beszélve arról, hogy a több-biztosítós rendszer is csődbe jutott. Az állami Általános Egészségügyi Biztosítónak egymilliárd korona kintlévősége van a rendszer felborulásából eredően, maga pedig 350 millió koronával tartozik a többieknek.

(Forrás: fenet.m3.sk)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.