Tovább húzódik az idei autópálya-építések finanszírozásának kérdése. Az már bizonyosnak tűnik, hogy az eredetileg tavaly novemberre tervezett sztrádakötvényt mégsem bocsátja ki az állam, az autópálya-építés költségeit ugyanis az uniós előírások értelmében nem lehet a büdzsén kívül elkönyvelni. A kormány így az autópálya-építésekhez hitelfelvételből teremt majd forrásokat, a Népszava értesülései szerint a kölcsönt az Európai Beruházási Banktól (EIB) vesszük majd fel, és az állam garanciát vállal a visszafizetésre.
Miként arról a Magyar Nemzet beszámolt, a korábbi tervek szerint a 2,1 milliárd eurót kitevő kötvény kiadása biztosította volna a forrást a következő évek autópálya-építéseire. Azonban az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. már korábban arra kényszerült, hogy a beruházások finanszírozására 90 milliárd forint értékű, államilag nem garantált, azaz drágább áthidaló hitelt vegyen fel.
A hitelfelvétel szakértők szerint azért is lehet valószínű, mert az autópálya-program végrehajtásához idén mintegy 320 millió eurót projekthitel formájában amúgy is az EIB-től vesz fel a kormány, amely a finanszírozási program következő ütemében, év végéig további mintegy 400 millió euró kölcsönhöz szeretne jutni.
(Forrás: Magyar Nemzet, Népszava)
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!