Medgyessy a 70 millióról: Nem kereskedni megyek

A 70 millió forint, amelybe az utazó nagyköveti poszt fenntartása került, közel két és fél év utazásainak költségeit tartalmazza - mondta Medgyessy Péter volt miniszterelnök egy televíziós műsorban vasárnap reggel.

MNO
2006. 08. 13. 8:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette: az összeg az útiköltségen kívül tartalmazza azoknak az embereknek a fizetségét, akik segítik az ő munkáját, fölkészülését az utazásokra, konferenciákra, előadásokra. Megjegyezte, hogy ő személyesen nem részesül ebből a pénzből, munkájáért nem kap fizetést.

Az utazások hasznát firtató kérdésre Medgyessy Péter úgy válaszolt: nem biztos, hogy egy miniszterelnök útjainál pontosan mérni lehet a hozadékot.

„Én nem kereskedni megyek oda, én nem üzleteket kötök, hanem igyekszem az országról jó képet festeni, elmondani azt, hogy mire képes ez az ország, mire képes ez a nemzet, milyen adottságaink vannak, és hogyan tudják ezt a külföldiek jól használni a saját javukra, és természetesen Magyarország a magyar emberek javára is” – mondta.

Kifejtette, hogy egy ezen a poszton az ismertség, a hitelesség, az elfogadottság számít. A hivatalban lévő miniszterelnöknek nem lehet annyi ideje, hogy minden dolgot maga intézzen, és lehetnek olyan kérdések, amelyekben nem is jó, ha közvetlenül megnyilvánul – tette hozzá.

A Fidesz a héten arra kérte a miniszterelnököt, vonja vissza Medgyessy Pétertől az utazó nagyköveti státust, ellenkező esetben az ellenzéki párt kezdeményezni fogja, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálja meg, indokolt-e a tavaly 70 millió forintba került poszt fenntartása.

MTI

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.