Új templomot szentelnek föl Mátrakeresztesen, pedig a két hegyvonulat és Kövicses-patak völgyébe szorult falucskának van temploma. Igaz, nem Isten házának épült az, vadászkastély volt és átalakították. Ám ez az épület az egyik hegy oldalában van a felvégen, és mára, amikor már igencsak elöregedett a lakosság, ez nagy gondot jelent, hiszen csak 10 százalékosnál is erősebb emelkedőn lehet feljutni hozzá az alvégről. Ez az út akár fél órába is beletelhet.
Többek között ezért is, meg hogy már ötszáz alá apadt a falu lakossága, határozta el Varga Lajos ciszterci apát, pásztói plébános, hogy a falu közepére, az egykori ciszterci üveghuta helyére új templomot és közösségi házat kell építeni. Az utóbbit leginkább azért, mert a Pásztó részét képező Mátrakeresztesen már sem óvoda, sem iskola nincsen.
2001. márciusában rakták le az alapokat, és bár a szentelésre korábbi időt jelöltek meg, tudni kell, hogy Mátrakeresztest kétszer is megtámadta a hegyről leömlő kő- és vízáradat, és vitte a pénzt és az erőt bőven. Bőven adakoztak Keresztes lakói, akiknek zöme ma is fakanálkészítésből, fából készült konyhai eszközök készítéséből él. És most saját erejéből templomot épített.
radio.hu
Veszélyes műveletbe kezdett Észak-Korea















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!