Varga Mihály: Gyurcsány eljátszotta az emberek bizalmát

Tarlós nem politizálna a Városházán, hanem összehangolt munkával, minden erejével Budapestért dolgozna - érvelt Varga Mihály Fidesz alelnök a köztévé reggeli műsorában, a pártja által is támogatott független főpolgármester-jelölt mellett.

MNO
2006. 08. 17. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Mihály pártja már folyó aláírásgyűjtő akciójától azt várja, Gyurcsány Ferenc átgondolja majd csomagját, amely szerinte szerkezetében rossz, mert a kényelmesebb utat járja, mert a bevételekre, a lakossági terhek növelésére koncentrál, miközben nem nyúl az államigazgatás szerkezetéhez és nem figyel a gazdaságfejlesztésre. Varga szerint Gyurcsány eljátszotta az emberek bizalmi tőkéjét, mert mást mondott tavasszal és más történik most.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy pártja máig nem látta, így aztán érdemben nem is tárgyalhatta a konvergenciaprogramot, amelyet szeptember 1-jéig kell elküldeni Brüsszelnek, de úgy vélte, Gyurcsánynak mára nem maradt más lehetősége, mint az, hogy a dokumentumban legalább a hitelesség morzsáit összegyűjtse. Az ország mára az unió „bezzeg gyerekéből rosszcsont gyerekké” vált, és a cél már nem is az euróbevezetés pontos dátumának meghatározása, hanem a bizalom visszanyerése.
(hirado.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.