A magyar tartományi újjáépítési csoportnak nehezebb körülmények között kell végezni munkáját, mint az afganisztáni Baglán tartományban korábban tevékenykedő hollandoknak, ugyanis romlott a biztonsági helyzet az országban – mondta az újjáépítési csoport politikai tanácsadója a Parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának keddi ülésén.
Busztin György tanácsadó és Mátyus Sándor, Magyarország kabuli ideiglenes ügyvivője a hollandoktól október elején átvett tartományi újjáépítési csoport feladatairól tartott tájékoztatót a parlamenti bizottságnak.
Busztin György véleménye szerint a magyar csoport képes lesz érdemben és hatékonyan hozzájárulni a térség fejlődéséhez, sőt a munkahelyteremtéshez is. Mint mondta, fontos, hogy a katonák megnyerjék a lakosság rokonszenvét, és az eddigi tapasztalat az, hogy a legtöbb helyen kedvezően, barátian fogadják őket.
Mátyus Sándor Afganisztán biztonsági helyzetét ismertetve kiemelte, hogy az ország kétötödében heves háború zajlik, amely harcok az elmúlt hónapokban erőteljesebbé váltak. Az ország többi részében viszonylag békés állapotok vannak – a magyar újjáépítési csoport tevékenységi területén is -, azonban az elmúlt két-három hónapban elszaporodtak a terrorista cselekmények. Mint mondta, „iraki módszereket” alkalmaznak, az öngyilkos merényleteknek, az elrejtett bombáknak a katonák is áldozatul eshetnek.
Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a jövő évtől beindítandó civil programok között tervezik a mezőgazdasági agrárkultúra elterjesztését, kutak fúrását, sőt a geológiai, bányászati feltárások segítését. Ugyancsak segítenék a népességnyilvántartás kialakítását is.
Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke közölte, hogy Magyarország súlyos belpolitikai és morális megosztottsága ellenére a külpolitikában vannak olyan fontos kérdések, amelyekben fent tudják tartani az egyetértést. Ilyen az újjáépítési csoport kérdése is, amelyben konszenzus van, hiszen egy teljesen egyértelmű nemzetközi felhatalmazás alapján tevékenykedik.
A kormány június végén döntött arról, hogy hazánk Hollandiától két évre átveszi egy tartományi újjáépítési csoport működtetését.
MTI

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó