Nápoly, ahol a bűn és a kínai tőke egymásra talált

A Frankfurter Allgemeine Zeitung hosszú írásban rajzolt portrét a nápolyi maffiagyilkosságok hátteréről. A Süddeutsche Zeitung annak a sorsfordító kérdésnek járt utána, szabad-e pálmát rajzolni egy Bundeswehr-járműre. A Focus arról tudósít, hogy véglegesen elutasították azon szerb állampolgárok keresetét, akik kártérítést követeltek Németországtól az 1999-es NATO légicsapásokért.

Süddeutsche Zeitung (sueddeutsche.de)

A baloldali napilap A minisztérium tudott a gépjárműn lévő szimbólumról című cikkében foglalkozik az afganisztáni halálfej-botrányt követő újabb Bundeswehr-üggyel.

A német elitegység, a Kommando Spezialkräfte (KSK) egyik parancsnoka már 2001 végén az ománi maszirahi kiképzőtáborban felfedezte az alakulat egyik gépkocsiján a gyanús szimbólumot- nyilatkozta a berlini védelmi minisztérium egyik szóvivője. A szimbólumot azonban az alakulat Afganisztánba történő elszállítása előtt eltávolították – mert arra a minisztérium nem adott engedélyt.

A gépjárműn látható stilizált pálma azért keltett egyesekben felzúdulást, mert az emlékeztet a német véderő Erwin Rommel vezette Afrika hadtestének jelvényére. A törzs közepén ugyanakkor a Bundeswehr hivatalos szimbóluma, a hasábkereszt látható a második világháborúban használt horogkereszt helyett.
Éppen ezért a pálma nem számít alkotmányellenes jelképnek- nyilatkozta a minisztérium szóvivője. Ennek ellenére vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy miért festették a pálmát a jármű oldalára. Egyelőre arra sincs bizonyíték, hogy a KSK katonái helyezték volna el a stilizált pálmát a gépkocsin.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)

A konzervatív napilapban Dirk Schümer Látogatás a bűn konszernjének központjában című, hosszú cikkében foglalkozik a bandaháborúk Nápolyával.

Scampia, Nápoly külvárosának igazi tragédiája abban áll – túl az emberellenes modern építészeten – ,hogy egymás mellett láthatóak a jóléti állam áldásai és a gátlástalan és korlátlan bűnözés, mely körforgásához a fiatalkorúak hatalmas börtöne is hozzátartozik. Ápolt lakóépületekben kerültek elszállásolásra sérült gyermekes családok, vagy pszicho-szociális központokban, melyre a kábítószer fogyasztás miatti nagyszámú vérfertőző viszony miatt igen nagy a szükség. S ahol véget ér az utcai világítás, ott az autópálya aluljárója alatt táboroznak a cigányok, akiknek a barakkjaira a helyiek a szemetüket dobálják és akik az asszonyokat nappal beküldik a városközpontba koldulni.

Ténylegesen abban a Nápolyban, ahol az egyesülés óta hiába próbálták meg felszámolni a Camorrát, a bűnözés az államiság egy másik formája: adók helyett védelmi pénzt szednek, a Camorra sebesült, vagy letartóztatott tagjainak kifizetik a munkából való távolmaradásukat és léteznek az özvegyek és betegek számára társadalombiztosítási pénztárak, sőt már a kultúrpolitika egyes nyomai is megfigyelhetőek: játéktermek, videotékák, fitneszközpontok állnak a fiatal maffiafutárok és pénzbehajtók rendelkezésére.

Roberto Saviano, a téma egyik legjobb ismerőjének elemzéseiben az az igazán nyugtalanító, ahogyan a Camorra módszerei hasonulnak a multinacionális cégekéhez. A piacokat monopolizálják, és az állammal szembeni konfliktusaikat úgy intézik a legszívesebben, hogy saját embereiket a demokratikus választásokon pozícióba hozzák. Saviano számára példaként szolgál a casalesi-klán hálózata – mely a hírhedt Nápoly északi részén elterülő Casal di Principe városrészt ellenőrzi – melynek éves üzleti tevékenységét közel 30 milliárd eurósra becsüli, melybe éppen úgy beletartoznak féllegális észak-olasz, kelet-európai, dél-amerikai befektetések, mint a főnökök hollywoodi filmekre emlékeztető véres és romantikus élete.

Minden hájjal megkent üzletemberek, a kínaiak, már átlátták Nápoly előnyeit. Hivatalosan 20, valójában azonban az európai textilimport 70 százaléka itt jut az öreg kontinensbe. Kína legnagyobb hajótársaságai ellenőrzik a kikötő oroszlánrészét, mert itt a szállítási dokumentumokat, a raktározást és az árunak a németországi, vagy skandináviai fogyasztókhoz történő eljuttatását a Camorrához tartozó cégek és könyvelők sokkal diszkrétebben intézik, mint ha az Rotterdamban vagy Hamburgban történne. Hosszú ideig a maffia feudális struktúráit a modern kor előtti maradványoknak tartották. Azonban távol-keleti rablókapitalizmus fényében kiderült, hogy a szervezett bűnözés kíméletlen rögtönzési képessége, valamint minden előírástól való mentessége, mely sem szakszervezetet, sem környezetvédelmi szabályokat, sem minimálbért nem ismer, igencsak jövőképes modellnek tekinthető. Saviano ír az Európában meghalt kínaiakról, akik fagyasztottan, konténerekben utaznak vissza szülőhazájukba, olyan textilbárókról, akik évekig lesték a nápolyi szabók technikáit, hogy azután velük varrassák a hollywoodi sztárok számára a luxusholmikat.

Innen nézve különleges értelmet kapnak a nápolyi maffiagyilkosságok is: a világ legnépesebb országának gazdasági növekedése eddig ismeretlen dinamikát kölcsönzött az öreg kontinens bűnözőinek, amivel feltüzelte az elosztási küzdelmeket.

Miközben Roberto Saviano a maffia elől bujkál, amíg a scampiai gyerekek kezükben tartják a kábítószer-kereskedelmet és az utcai rablásokat, miközben a hulladékgazdaságot ellenőrző bűnbandák Nápoly hátországát Európa szeméttelepévé változtatják, addig a kikötőben a kínaiak és a Camorra már kidolgozta az unió importgazdaságának jövőjét. A mi Sanghajunk a Vezúv lábánál fekszik- fejezi be lesújtó látleletét a szerző.

Focus (focus.msn.de)

A müncheni hírmagazin Németország nem köteles kártérítést fizetni a NATO támadásért című cikkében ismerteti a karlsruhei Szövetségi Bíróság (BGH) – a magyar Legfelsőbb Bíróságnak megfelelő testület – csütörtöki döntését.

35 szerb állampolgár az 1999-es koszovói háború szenvedéseiért perelte Németországot, és összesen 538 000 eurós kártérítést követelt Berlintől. A NATO gépei a légicsapások során bombázták a varvarini hidat, eközben tízen meghaltak és harmincan megsebesültek.

A bíróság ítélete indoklásában kifejtette, hogy a hadijog csak államok közötti kártérítést tesz lehetővé, és kizárja magánszemélyek ilyen jellegű igényét. Másrészt a varvarini támadásban nem vett részt a Bundeswehr. Az akcióhoz történt hozzájárulása, nem érte el azt a mértéket, hogy jogosan lehetne a Bundeswehr részfelelősségéről beszélni- állt az ítéletben.

A felperesek azzal vádolták Németországot, hogy a Bundeswehr katonái részt vettek a célok kiválasztásában és felderítésében, valamint a bombázókat német vadászok is kísérték, így hozzájárulásuk nélkül a támadás adott formájában nem valósult volna meg.