A kínaiak már Afrikában vannak

A Welt Kína afrikai terjeszkedésének feltételezhető okait elemzi. Egyes szakértők már a fekete kontinens „újra gyarmatosításáról” beszélnek. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a Luftwaffe afganisztáni missziójával kapcsolatos berlini célokról tudósít.

Die Welt (welt.de)

A napilapban Richard Herzinger Ha olaj, akkor Pekinget nem érdeklik az emberi jogok című cikkében Kína Afrika-politikájával foglalkozik. Egyes elemzők, tekintettel Kína kíméletlen afrikai nyomulására, már a fekete kontinens „újragyarmatosításáról” beszélnek. Aggodalommal figyeli „Afrika újragyarmatosítását” a szenegáli szerző, Adama Gaye is. Ezen vádak azonban már nem Amerikát vagy Európát célozzák, hanem Kínát, mely megkísérli „gazdaságilag elfoglalni” a fekete kontinenst. „Nem csak nyersanyagraktárnak, befektetési területnek és felvevő piacnak, hanem külpolitikai gyakorlótérnek” tekintik Pekingben Afrikát. Ezzel a térfoglalással párhuzamosan csökken a Nyugat befolyási lehetősége, hogy a demokratikus alapelveknek vagy az emberi jogoknak megágyazzanak Afrikában. Gaye Franciaországban most publikált könyvében foglalkozik Kína afrikai aktivitásának várható következményeivel. Gaye szerint az alapvető probléma, hogy Kína gátlástalanul használja gazdasági hatalmát olyan rezsimek mellett, melyek kifosztják saját népüket, vagy éppen nyíltan háborút folytatnak saját lakosságuk ellen.

Korábban komoly reményeket fűztek Hu Csintao kínai elnök múlt heti afrikai útjához. Abban bíztak, eléri, hogy a khartumi kormány feladja az ENSZ-csapatok kiküldésével szembeni ellenállását. Az aláírt szerződések megmutatták, mennyi alapja volt eme reményeknek. A pénteken parafált megállapodás szerint például a kínai kormány vállalta, hogy új elnöki palotát épít al-Bashirnak. Úgy tűnik, ez volt az ára annak az 1600 kilométeres vezetéképítési lehetőségnek, amelyen keresztül Kína magának tudhatná a szudáni kőolajtermelés több mint felét.

Az igazi kérdés az, hogy Peking felelőtlen politikáját pusztán rövid távú gazdasági önérdek motiválja-e – nevezetesen: mindenáron megszerezni a gazdasági növekedéshez szükséges nyersanyagokat és energiahordozókat –, vagy a kínai vezetés egy hosszú távú hatalmi játszmát folytat, melyben már oly erősnek érzi magát, hogy szuperhatalomként kész ütközni az Egyesült Államokkal és Európával. S ez utóbbi feltételezést olyan aggasztó jelek látszanak alátámasztani, mint a hadsereg védelmi koncepciójának feladása, a mind jelentősebb katonai aktivitás a világűrben, valamint Tajvannal szembeni mind hangosabb fenyegetőzés. Ugyanakkor nem világos, mi motiválhatja a kínai politikai elitet az ilyen agresszív nagyhatalmi stratégiára. Racionális szempontok alapján Kína gazdasági fejlődésének időszakában sokkal többet elérhet, ha együttműködik a Nyugattal.

Ráadásul a kínai vezetés pontosan tisztában van azzal, hogy a gazdasági növekedés agyaglábakon áll. A korai kapitalizmus korszakára jellemző kizsákmányolás, a legalapvetőbb szociális és polgárjogok kíméletlen figyelmen kívül hagyása egyre jelentőseb szociális feszültségeket kelt. Az országos korrupció és mértéktelen környezetpusztítás szinte elkerülhetetlenné teszi a jövőbeli társadalmi megrázkódtatásokat. Éppen most kellett a kínai kormánynak bevallania, hogy a hatalmas Három szurdok erőmű építkezés során az áttelepítésre ítélt parasztok támogatásából 28,5 millió euró eltűnt a pártfunkcionáriusok zsebében. Ez az önvallomás inkább az érintettek megnyugtatását szolgálta, hiszen a kínai rezsim-bírálók abból indulnak ki, hogy a valóságban a fenti összeg sokszorosa tűnt el. Annak a polgári kezdeményezésnek a szóvivőjét, aki a katasztrofális állapotokat bírálni merte, a párt által kiküldött verőlegények nyomorékká tették.

Kína, mielőtt szuperhatalmi ábrándjait megvalósíthatná, még hosszú ideg magával és azzal a kérdéssel kell hogy foglalkozzon, meddig kerülheti meg a politikai reformokat súlyos társadalmi konfliktusok nélkül. De lehet, hogy a kínai vezetés messze nem olyan racionális, mint a látszat mutatja, s a kommunista rezsim már sokkal inkább szétrohadt, így a megújulása immár lehetetlen. Ezért azután a hatalmon lévők már készülnek arra a pillanatra, amikor az előremenekülés, az agresszív hódítópolitika lesz hatalmon maradásuk egyetlen lehetséges eszköze.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)

A konzervatív német napilapban Afganisztáni Tornado bevetés már áprilisban című cikkében a szövetségi köztársaság egyik legújabb politikai álproblémájával foglalkozik. A német honvédelmi miniszter álláspontja szerint a Luftwaffe gépei már áprilisban bevethetőek lesznek Afganisztánban. Franz-Josef Jung keddi Mazar-i-Scharif-i látogatásakor úgy fogalmazott, amennyiben a kormány és a Bundestag hozzájárul, a gépek „Afganisztán egész területe felett” bevetésre kerülnek.

A minisztert az észak-afganisztáni tartományi székhelyen, ahol a Bundeswehr egy logisztikai bázist üzemeltet, a regionális parancsnok tájékoztatta a támaszpontépítés állásáról. A tervek szerint ott állomásoznak majd az ún. Recce-Tornadok.
A berlini kormány ma dönt a Tornadok kiküldéséről és február végén-március elején tervezi a Bundestag elé terjeszteni a legfeljebb az 500 katona kiküldését kérő határozatot. A csapatok kiküldése a tervek szerint az október 13-ig engedélyezett, s a német részről 3000 fős ISAF mandátumra épül. A kiegészítő bevetés mintegy 35 millió euróba kerülne, melyet a védelmi tárcának a hadügyi költségvetésből kell kigazdálkodni.
Miután a Peter Struck (SPD) frakcióvezető jelezte, hogy képviselőcsoportja a Tornado-kérdésben nem ír elő kötelező voksolást, azt „lelkiismereti” döntésként kategorizálja. Volker Kauder, a CDU/CSU képviselőcsoport frakcióvezetője is jelezte, néhány eltérő véleménnyel számolnak, amit „tiszteletben” kívánnak tartani.

Kauder úgy vélte a Frankfurter Allgemeinen Zeitungban, hogy: „A kérdés lényege a terrorfenyegetés felszámolása. Ehhez Németországnak hozzá kell járulnia és hozzá fog járulni.“ Éppen ezért feltételezi, hogy a képviselők „meghatározó többsége” támogatni fogja a kormány javaslatát.

A tervezett mandátum célja, hogy támogassa az afgán állam szerveinek felépítését, s az ehhez szükséges biztonságos környezet megteremtését. „E célt szolgálják a NATO által igényelt képességek, a légifelderítésben és a légtérfelügyeletben.“ A tervezett mandátum indoklásában szerepel, hogy az afganisztáni kihívások legfontosabbikai „politikai természetűek” ennek megfelelően a szövetségi kormány által mutatott minden területen megmutatkozó aktivitás. A berlini kormány ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a Tornadók nem támadnak majd szárazföldi célokat, s megmaradnak a felderítésnél.