Az eseményt követő sajtótájékoztatón Dávid Ibolya elmondta: a találkozót azért kezdeményezte, hogy megvitassák az MDF 13 pontból álló, a középosztály védelme érdekében született javaslatát, mert meggyőződése szerint az elmúlt egy év gazdaságpolitikája nagyon sok terhet tett a magyar középosztály vállára. Ezek közül az adórendszer, az örökösödési illeték, a privatizáció és a korrupció felszámolását érintő kérdésekben vár előrelépést – hangsúlyozta a pártelnök. Mint mondta, emlékeztette Kóka Jánost az SZDSZ egykulcsosadó-programjára; „mi várjuk az egykulcsos adót, várjuk azt az igazságosabb és egyszerűbb adórendszert, amelyben egyébként mi egyetértünk”.
Az igazságosabb adórendszer azt is jelenti, hogy az élőmunkát, a jövedelmeket, a béreket ne terhelje túl a mindenkori adópolitika, térjünk át a fogyasztási és vagyoni típusú adózásra – mondta Dávid, majd kijelentette: az MDF egyetlen új adónemet sem fog megszavazni, amíg egy átfogó adóreform nem kerül eléjük, emellett továbbra is szorgalmazzák az örökösödési illeték eltörlését.
Kóka János hangsúlyozta: a felvetett három téma találkozik az SZDSZ szándékaival, a mostani találkozó azt példázza, hogy nem csak a két nagy tömegpártról szól a politika, vannak programok konzervatív és liberális oldalon is.
Az adórendszer minden elemét egyszerre kell átgondolni, 2008 tavaszáig be kell fejezni ezt a munkát, hogy 2009-re megfelelő adórendszer lehessen Magyarországon. Ennek része, hogy miként lehet átrendezni az egyes adóterheléseket, hogyan lehet az élőmunka terhelését csökkenteni, és miként lehet méltányosan adóztatni a vagyont – jelentette ki az SZDSZ elnöke. Ebbe beletartozhat az örökösödési illeték kérdése, ahogy az ingatlanadó bevezetésével együtt kell hogy járjon az ingatlanokra vonatkozó vagyonátruházási illeték mértékének átgondolása is – tette hozzá.
Dávid Ibolya beszélt arról is, hogy az MDF eltökélt az állami vállalatok tőzsdére vitelében. Azt kérik, hogy ez a folyamat egy éven belül induljon meg az arra alkalmas cégek esetében. Az MDF emellett az önkormányzati közművek egy részét is szeretné tőzsdei értékesítéssel valódi kisbefektetők kezébe adni.
Kóka szerint a privatizáció kérdésében nagyon közeliek a két párt szempontjai. Szükséges, hogy az állami beavatkozás mértéke csökkenjen, az állami tulajdonrészek mértéke csökkenjen vagy eltűnjön bizonyos állami vállalatokban, és a liberálisok ehhez jó eszköznek tartják számos vállalat esetében a közkézhányad megteremtését. (A közkézhányad azon részvényesek tulajdonában lévő részvények összessége, akik nem számítanak stratégiai befektetőnek, illetve részesedésük nem haladja meg az 5 százalékot.)
Az MDF elnöke felhívta a figyelmet: az Országgyűlésnek magának kell példát adnia, hogy korrupciómentes világban akarnak élni, ennek alapja pedig a párt-, és kampányfinanszírozás szabályainak újragondolása. Ebben szeretnének minden parlamenti erővel együttműködni.
Az SZDSZ elnöke emlékeztetett a koalíciós pártok erről szóló, Lovasberényben elfogadott 10 pontjára, ennek áttekintését kérte Dávid Ibolyától, és felvetette, hogy akár közös álláspontot fogalmazzanak meg az MDF-fel. Elmondta az is, hogy a találkozón ismertette a fővárosban egységesített parkolási rendszer bevezetéséről szóló szabad demokrata javaslatot, és kérte az MDF elnökét, hogy tekintse át a liberálisok piacpárti reformmenetrendjét, amelynek része a villamosenergia-piac megnyitása és az egészségbiztosítás reformja is. Ezekről szó lesz a következő, várhatóan egy hónap múlva létrejövő újabb találkozón – fűzte hozzá.
(MTI)
Orbán Balázs: Olyan közösségi terekre van szükség, ahol nem a gúny, a szétverés és a sunyiság az úr
