Boros Imre: Mielőtt Ibolya asszony a magas béreket kárhoztatja és teszi meg felelősnek, további tényeket is mérlegelnie kellene. Hazánkban a legalacsonyabbak a bérek a 2004-ben az unióhoz csatlakozott országok között. A lengyelek órabére is jó húsz százalékkal magasabb. Magyarországon a legmagasabb az évente hivatalosan ledolgozott munkaórák száma. Történik mindez úgy, hogy az elmúlt tizenöt évben páratlan méretű ipari növekedés következett be hazánkban, különösen az exportszektorokban. Az egy főre jutó termelési érték és exportvolumen növekedése sokkal gyorsabb volt a bérek növekedésénél, vagyis az ipari termelés és az export bérhatékonysága már kibírja a nemzetközi összehasonlításokat. Más szóval ez azt jelenti, hogy jelentősen nőtt a kizsákmányolás foka. A munka anyagi elismertsége rendkívüli mértékben lecsökkent. Az elmúlt tizenöt évben a tíz jövedelemtized közül csak kettő, de határozottan csak egy a nyertese a rendszerváltásnak, a többiek reáljövedelme csökkent, harminc százaléké pedig tragikusan; és erre jött most a 2007-es megszorítás.
Mindezeket a tényeket azonban Ibolya asszony is ugyanúgy tudja, mint e sorok írója. Felmerül a kérdés, hogy mégis miért kárhoztatja a szerény béremelést is, és miért teszi meg azt felelőssé a romlásért? Vélhetően azért, nehogy kisiklás történjék a trendi beszédből, amely szerint a gazdasági egyensúlyt mindig az indokolatlan béremelések döntik romba. Ezért az egyensúly helyreállításához megszorítások kellenek. Ez aligha nevezhető a normális Magyarországhoz vezető útnak, amiről az elnök asszony beszél: sokkal inkább felvezető zenekari produkciónak a politikai színpadon a főműsorhoz, ami megmagyarázni hivatott az embereknek a reformok szükségességét és a megszorítások hasznosságát.
(Magyar Nemzet, 2007. július 26.)
origo.hu
Veszélyes időkben nem ripacsokra van szükség! – indul a NEM kampánya
