A múlt hét végén még úgy tűnt: szerdán lehull a lepel, és kiderül, ki lesz Fabio Capello utódja a spanyol bajnok Real Madridnál. Nagy meglepetést persze senki sem vár, hiszen hetek óta nyílt titok, hogy a Getafe vezetőedzője, Bernd Schuster kapja meg a munkát, ám egyelőre nem rendeződött el minden kérdés, így a hivatalos kinevezésre még várni kell néhány napot.
„A jövő hétre minden megoldódik. Úgy tudom, Bernd Schuster már rendezte a Getaféval való megállapodásának felbontását, ezért logikus, hogy ő lesz a Real Madrid szakvezetője. Schuster mindig is ott volt a három-négy jelölt között, akik szóba jöhettek az edzői posztra, de érvényes szerződése volt, ezért ezt a problémát előbb meg kellett oldani. Most már nem lehet gond, jövő héten minden bizonnyal ő lesz az új vezetőedzőnk” – mondta Ramon Calderon klubelnök.
(samsungsport.hu)
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
