Előadás-sorozat a fogyasztóvédelmről

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) fogyasztóvédelmi előadás- sorozatot szervez a vállalkozóknak a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának támogatásával – közölte a civil szervezet csütörtökön az MTI-vel.

MNO
2007. 07. 05. 12:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A FEOSZ álláspontja szerint a hatékony fogyasztóvédelem alapvető feltétele, hogy ne csak a fogyasztók legyenek tisztában jogaikkal és kötelezettségeikkel, hanem a gazdálkodó szervezetek is ismerjék a rájuk vonatkozó alapvető szabályokat.

A szövetség tájékoztatása szerint a rendezvény díjmentes, célközönsége elsősorban a kis- és középvállalkozói réteg, de szeretnék, ha a Magyarországon jelenlévő multinacionális cégek képviselői is részt vennének.

Előadást terveznek az üzletek működtetésével kapcsolatos kötelezettségekről, a minőségi kifogások gyakorlati intézéséről, a békéltető testületek eljárásáról, a fogyasztóvédelmi szempontoknak megfelelő reklám kritériumairól.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.