Ha nem fizet, a Belváros rendőröket küldhet a HM „ellen”

Több mint 23 milliárd forintot követel a honvédelmi és az egészségügyi tárcától engedély nélküli közterület-használatért és parkolási díjért Belváros-Lipótváros Önkormányzata – mondta a kerület fideszes polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján. Amennyiben a fizetési kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, az önkormányzat rendőri segítséggel bontja el a kordonokat, sorompókat.

MNO
2007. 07. 05. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két minisztériumot más közintézményekkel együtt még múlt év novemberében szólította fel az V. kerületi önkormányzat, hogy egy 10 évvel ezelőtti rendelet értelmében a parkolásért nekik is fizetniük kell, és hat hónap türelmi időt kaptak arra, hogy szabadítsák fel az önkényesen lezárt és parkolónak használt területeket – emlékeztetett Rogán Antal.

A polgármester közölte: két intézmény kivételével sikerült egyezségre jutniuk, így például az Országgyűlés Hivatala és a Magyar Televízió csak annyi parkolóhelyet tartott meg, amennyinek a díját ki tudja gazdálkodni, emellett csütörtökön az amerikai nagykövetséggel is megállapodtak a díjfizetési kötelezettségben.

A Honvédelmi és az Egészségügyi Minisztérium a hat hónap alatt nem reagált az önkormányzat megkeresésére, ezért felszólították a két tárcát, hogy fizessék meg a mintegy 3500 négyzetméternyi közterület-használati díj tízszeresét öt évre visszamenőleg, ami az egészségügyi tárcánál 10,5 milliárd, a honvédelmi tárcánál 13 milliárd forint követelést jelent – mondta. Megjegyezte, azért csak öt évre visszamenőleg van követelésük, mert a jogszabály ennyit tesz lehetővé.

Belváros-Lipótváros Önkormányzata egyben felszólította a két minisztériumot arra is, hogy amennyiben fizetési kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, az önkormányzat rendőri segítséggel bontja el a kordonokat, sorompókat, illetve szünteti meg a Stollár Béla utcánál emelt falat, amellyel a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzetbiztonsági Hivatal teljesen elzár egy utcát a kerületi lakosoktól – fűzte hozzá Rogán Antal. „Az a jogszabály, ami érvényes az egyszerű vendéglátósra, az érvényes a kormányra is„ – jelentette ki a polgármester. Rogán Antal közölte, hogy az így befolyó pénzt mélygarázs, sportlétesítmény, valamint játszótér építésére fordítanák.

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője közölte: csak olyan parkolókat használnak az V. kerületben, amelyek saját vagyonkezelésükben vannak. A szaktárca épülete előtt, illetve mellett – a Balaton utcában és a Falk Miksa utcában – lévő parkolók a minisztérium ingatlanjához tartoznak, az épület helyrajzi számán szerepelnek.

Mint mondta, egy ötven éve folyó vita tárgyát képezi a Stollár Béla utca, amely a minisztérium és a Nemzetbiztonsági Hivatal közötti, kapukkal lezárt területen van. Itt azonban nem üzemeltet parkolókat a tárca. A minisztérium jogkövető eljárást kíván tanúsítani, ez ügyben már kezdeményeztek kisajátítási eljárást. A szóvivő szerint mindenki számára úgy tűnik, hogy egy egységes épületkomplexumról van szó, azonban a két épület között egy utca van. Közölte, még nem érkezett meg az V. kerületi önkormányzat levele, amelyben Rogán Antal polgármester több mint tizenhárom milliárd forintot követel a minisztériumtól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.