Varga Endre elmondta: a 25 éves román férfit – akinek bal karját amputálni kellett, agy- és arckoponya-sérülése miatt pedig idegsebészeti műtétet végeztek rajta – továbbra is az intenzív osztályon ápolják. Vérnyomását és agyának nyomását gyógyszerrel kezelik, géppel lélegeztetik, altatják, és az orvosok továbbra is mindent megtesznek érte – ismertette.
Tájékoztatása szerint a másik két klinikára szállított sérült, egy román és egy bolgár férfi állapota továbbra is stabil, tudatuk tiszta, az intenzív osztályt azonban még nem hagyhatják el.
Ismert, a csütörtökön hajnalban Makó közelében történt baleset hét ember életét követelte. A turistákat szállító busz és egy autószállító tréler ütközésében három ember életveszélyesen, egy súlyosan, tizenöten pedig könnyebben sérültek; kilenc utas épségben élte át a balesetet, amelynek körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja.
(hvg.hu)
Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!