Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy négy kontinensről érkeznek lovasok augusztusban a somogyi megyeszékhelyre, ahol egyéniben, illetve csapatban hirdetnek majd győzteseket.
Az Európa-bajnokságon minden bizonnyal az osztrákok, a svájciak, a németek és a szlovákok vívnak majd nagy csatát a dobogós helyekért, míg a hazai indulóktól döntős eredményeket vár a szakvezetés. A magyar nemzeti együttes július végén teszi át Kaposvárra a székhelyét, és egészen az Eb-ig a helyszínen készül.
Már nagy az érdeklődés az esemény iránt: eddig csaknem ezer külföldi jegyigénylés futott be a rendezőkhöz.
Egyértelműen az Eb lesz a csúcspontja a nemzetközileg is elismert kaposvári Lovas Akadémia idei programsorozatának, amelyben összesen 45 verseny szerepel, s amelyből a lovastornászok kontinensviadala mellett az októberi, immár huszadik díjlovagló Világkupa-forduló emelkedik ki.
A szerdai szervezőbizottsági ülésen a Magyar Lovasszövetség főtitkára, Fugli Károly átadta a város képviselőjének a Magyar Lovassportok Települése kitüntető címet.
(uno.hu)
Büntetőjogi felelősséget is felvethet Ruszin-Szendi villaügye
